A Forma-1 2020-as idénye július elején rajtol majd Ausztriában: egyelőre 8 európai verseny időpontját jelentették be, ezeket zárt kapus futamként rendeznék meg, rajongók és a média képviselői sem látogathatnak ki a versenypályákra.
Ross Brawn, a száguldó cirkusz sportigazgatója viszont bízik abban, az év későbbi szakaszában enyhíthetnek majd.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Nem fogjuk elsietni. Azt hiszem, néhány későbbi európai verseny optimista, de szerintem inkább ne tervezzünk még ezzel” – mondta Brawn a minap egy interjúban.
HIRDETÉS
„Azt hiszem, ha már a tengerentúli versenyekre megyünk, elkezdhetünk reménykedni abban, hogy lesznek rajongók, de még erre sincs garancia.”
HIRDETÉS
„Szerintem kritikus fontossággal bír az, hogy biztonságos környezetben tartsuk a versenyeket. Körbe fogjuk járni a világot, nem lehet problémánk egy adott országban, ami aztán meggátolja azt, hogy más nemzetekhez látogassunk. Szóval lassan fogunk lépkedni ezen a téren.”
„A rajongók nagyon fontosak számunkra. Szeretnénk újra látni őket, mert rengeteget hozzátesznek a légkörhöz. De azt hiszem, nagyon fokozatosan haladunk majd ebben a kérdésben.”
„Nem akarunk beleugrani, és aztán később kiugrani belőle, ha találunk egy problémát.”
HIRDETÉS
A Forma-1 vezetősége továbbra is bízik abban, 15-18 versenyt meg tudnak rendezni 2020-ban. A versenynaptár további részét várhatóan a következő hetekben publikálják.
Brawn azt mondja, a bajnokság elindításához kulcsfontosságú volt annak elfogadása, hogy csak zárt kapuk mögött rendezhetnek versenyt kezdetben.
HIRDETÉS
„A helyzet más szerte a világban. Maga a tény, hogy felkészültünk a zárt kapus versenyek elfogadására a szezon első felében, több lehetőséget kínált nekünk” – mondta Brawn.
„Nem ideális ez, egyetlen sport számára sem ideális, hiszen a rajongók szerves részét képezik. De úgy éreztük, hogy sokkal nagyobb a vágy arra, hogy elmenjünk versenyezni és közvetítsük a futamokat, és lenyűgözzük a rajongókat, mint arra, hogy ne csináljunk semmit.”
„A zárt kapus események alkotják az európai szezonunkat. Természetesen módosítani tudunk ezen, és egyre jobban értjük majd, hogyan is állunk ezzel a járvánnyal. A szezon első fele Európában lesz. Az év második fele még képlékeny. Szerintem elég magabiztosak vagyunk arra vonatkozóan, hogy Bahreinben és Abu Dhabiban zárjuk majd az évet, középen pedig kitöltjük majd a helyeket.”




