Friss hírek

Brawn: Russell bajnoknak született!

George Russell a múlt hétvégi Szahíri Nagydíjon bizonyította, megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy a jövő világbajnoka legyen – ezt mondta a Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn.

A brit tehetség a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítette Bahreinben, a második helyről rajtolva pedig magabiztosan haladt a győzelem felé – egészen addig, míg a Mercedes hatalmasat nem hibázott a bokszutcában egy kommunikációs probléma miatt.

Russell természetesen le volt sújtva a verseny után, miután csak a 9. helyen ért célba, Ross Brawn azonban azt mondja, nagy jövő vár a fiatal versenyzője.

„George a kiábrándító eredmény ellenére nagyon elégedett lehet a hétvégéjével” – mondta Brawn. „Kivételes teljesítményt nyújtott a nagyon nehéz körülmények közepette.”

„Én mindig sejtettem, hogy ő egy kiváló autóversenyző. Már korábban is említettem, mennyire jónak tűnt, de azt persze soha nem tudhattuk, hogy megvan-e az a plusz benne, amitől briliáns versenyző az ember. George viszont most demonstrálta, hogy megvan benne ez a plusz – egy új csillag születik!”

„Nem kétséges, hogy F1-es világbajnoknak született. Nem követett el egyetlen hibát sem a nehéz körülmények között, az összes probléma a csapat oldalán merült fel, nem az övén. És kifogástalanul vezetett egészen addig, amíg el nem vették tőle a győzelmet.”

„Persze nagyon frusztrált amiatt, hogy nem nyert, de nem hiszem, hogy annak kell lennie. Most regisztrálta magát a skálán. Ha bárkiben is voltak kétségek, azok most elszálltak. Ő egyértelműen kivételes.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!