Friss hírek

Brawn: Schumacher megérdemelten versenyez az F1-ben

A Forma-1 sportszakmai vezetője szerint Mick Schumacher karrierje egyik fontos válaszútjához érkezett. A Haas még nem tette le mellette a voksot 2023-ra, pedig Brawn szerint a pilóta megérdemli a bizalmat.

Már csak hat verseny van hátra a Forma-1 idei szezonjából, Mick Schumacher pedig még nem rendelkezik szerződéssel a következő idényre. A 23 éves német pilóta második évét tölti a száguldó cirkuszban, ahol egyelőre nem nyújtott annyira meggyőző teljesítményt, hogy csapata, a Haas határozottan mellé tegye le a voksot. Egy-egy villanását már láthattuk, például idén Ausztriában, ahol a hatodik helyet szerezte meg, ám ezzel párhuzamosan több költséges hibájának is szemtanúi lehettünk, ami egy kis költségvetésű csapatnál sokat nyom a latban.

Csapatfőnöke, Günther Steiner a közelmúltban 50-50 esélyt adott arra, hogy Schumacher jövőre is a Haas tagja marad, miközben az F1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn szerint az ifjú pilóta kiérdemelte helyét a száguldó cirkusz mezőnyében. A szakember úgy fogalmazott, Schumacher válaszúthoz érkezett.

„Mick idén óriásit fejlődött. Csapaton belül [Kevin] Magnussen személyében egy jó mércével rendelkezik, miközben elérkezett egy fontos válaszúthoz a karrierjében. Bárhogy is van, megérdemli a következő lépést a pályafutásában” – fogalmazott Brawn, aki a múltban a Benettonnál, a Ferrarinál és a Mercedesnél is együtt dolgozott Schumacher édesapjával, Michaellel.

Schumacher kapcsán visszatérő jelenség, hogy második nekifutásra jár sikerrel. A Forma-3-ban és a Forma-2-ben is a második szezonjában sikerült bajnoki címet szereznie, mielőtt 2021-ben a Haas színeiben debütálhatott a Forma-1-ben.

„Ő nem olyan, mint az apja, aki mindig az első pillanatban elment a határig. Micknek kicsit több időre van szüksége, de végül a junior kategóriákban is sikerrel járt. Nagyon tehetséges, száz százalékban örökölte apja munkához való hozzáállását, és óriási fejlődésre képes. Ez kulcsfontosságú” – tette hozzá Brawnt, aki kétségkívül szurkol a trónörökös sikerének.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Brawn: Schumacher megérdemelten versenyez az F1-ben
A Red Bullt nem ijeszti meg a Mercedes felzárkózása
Eldőlt: Teltházas lesz a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj
Brown Binotto távozásáról: Egy F1-es csapat sikereinek kulcsa a stabilitás
Steiner: A 2023-as Ferrari-motor „bomba” lesz!
Az Aston Martinnál el vannak ájulva Alonsótól

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!