Briatore: Alonso végleg megszabadult Hamiltontól - F1VILÁG.HU

Briatore: Alonso végleg megszabadult Hamiltontól

HIRDETÉS

A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore biztos benne, hogy nem lesz probléma versenyzői, Fernando Alonso és Nelsinho Piquet között az idei évben, ugyanis a McLaren vezetésével ellentétben, ő tudja, miként kell kezelni az élversenyzőket.

A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore biztos benne, hogy nem lesz probléma versenyzői, Fernando Alonso és Nelsinho Piquet között az idei évben, ugyanis a McLaren vezetésével ellentétben, ő tudja, miként kell kezelni az élversenyzőket.

Azt követően, hogy lehúzott egy évet a McLaren Mercedes színeiben, Alonso visszatért egykori csapatához, a Renault-hoz.

A spanyol versenyző egyszerűen képtelen volt kijönni a wokingi alakulat vezetésével, mert úgy érezte, kétszeres világbajnokként nagyobb figyelmet érdemelne újonc csapattársa, Lewis Hamilton mellett.

Alonso az idei évben az ugyancsak újonc Nelsinho Piquet partnere lesz a Renazlt-nál, azonban Briatore már most elhintette, a brazil a másodhegedűs szerepét fogja majd betölteni a kétszeres világbajnok mellett, így biztosan nem lesznek köztük nézeteltérések.

“Úgy gondolom, hogy Nelsinho nem akar öngyilkosságot elkövetni első évében” – mondta Briatore a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. “Amikor a McLaren leigazolt egy világbajnokot Fernando személyében és egy újoncot ültetett mellé, tudnia kellett volna, miként kezelje a helyzetet.”

“Mind Piquet, mind pedig Alonso a Renault-nak dolgozik. Rajtam múlik, tudom-e úgy menedzselni őket, hogy az a csapatnak jó legyen. Mindezt figyelembe kell vennem, amellett, hogy a két versenyzőn kívül még több ezer munkatárs tartozik alám.”

Briatore azt is elmondta, hogy Alonso – aki 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet szerzett a Renault-val – annak ellenére is motiváltan várja az idei évet, hogy tisztában van azzal, nem jönnek azonnal a sikerek.

“Fernando nevet és boldog. Huszonhat évesen egy kiváló munkája van, ez már magában felér egy győzelemmel. Olyan motiváltnak látom, mint 2003-ban. Visszatért közénk a régi Alonso.”

“Vajon tartanunk kell-e attól, hogy elhagy minket, ha nem leszünk versenyképesek? Jelenleg nem is gondolunk erre” – folytatta az olasz szakember, aki szerint ugyan közelebb kerültek az élmenőkhöz, nehéz szezonkezdésre számíthat.

“Úgy gondolom, hogy továbbra is le vagyunk maradva az élen állóktól. Szerintem hat-hét autó is két tizeden belül lesz az idei évben. Úgy tűnik, hogy a Ferrari előnyben van a hosszú etapok alatt, így jobb lehet a versenyeken, azonban az időmérőn egy szinten áll a McLarennel.”

Hirdetés

“Az első három versenyen védekeznünk kell, és értékes pontokat kell begyűjtenünk, hiszen az európai futamokra fontos újításokkal érkezünk, melyekkel előrébb kerülhetünk. Ha Fernando azt mondta, hogy 30% az esélyünk a győzelemre, akkor optimista. Én inkább 25%-ot adnék magunknak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!