Button: Ez a pole felér egy futamgyőzelemmel - F1VILÁG.HU

Button: Ez a pole felér egy futamgyőzelemmel

HIRDETÉS

Szinte hihetetlen, de Jenson Button legutóbb a 2009-es Monacói Nagydíjon rajtolhatott az első helyről, még a Brawn GP autójával. A Belgiumban magabiztosan megszerzett pole pozíció tehát a McLaren színeiben is az első számára.


Szinte hihetetlen, de Jenson Button legutóbb a 2009-es Monacói Nagydíjon rajtolhatott az első helyről, még a Brawn GP autójával. A Belgiumban magabiztosan megszerzett pole pozíció tehát a McLaren színeiben is az első számára.

“Hosszú idő telt el a legutóbbi pole pozícióm óta, amit 2009-ben szereztem. Emiatt ez a mostani kissé megindító. Az elmúlt években a vasárnapok többnyire jól alakultak számomra, de ez nem volt igaz a szombati napjaimra. Jó dolog visszajönni a hosszú szünetről, és rögtön egy ilyen jó időmérővel kezdeni”- nyilatkozta lelkesen az időmérő utáni sajtótájékoztatón Button.

„Jól sikerült ez a kvalifikáció, még akkor is, ha a vasárnapi verseny sokkal fontosabb. Számomra azonban ez a pole felér egy futamgyőzelemmel, olyan sokat kellett rá várnom”- folytatta a jelenleg a pontverseny hetedik helyén szerénykedő brit.

Button számára az időmérők valóban nem alakultak túl jól az elmúlt időszakban, most azonban csapattársát, Lewis Hamiltont is csúnyán helyben hagyta. „Ha tudnám, hogy most mitől sikerült ilyen jól az időmérő, még boldogabb lennék”- vagyis Button saját maga is meglepődött mostani jó szereplésén.

„Az egyensúly a reggeli edzéstől kezdve jobb volt. Csak keveset autóztunk a pályán, de az alapegyensúly már akkor is jó volt. Finomhangolások voltak hátra, és sikerült az én szájízemnek megfelelően beállítani az autót, ami az időmérőkön általában nem szokott sikerülni. Most azonban összejött, és pole pozíció lett az eredménye”- folytatta, majd mindkét versenymérnökének, Tomnak és Dave-nek is megköszönte a kitartó munkát.

„Ez a rajtpozíció természetesen megkönnyíti a dolgomat vasárnap, de ettől függetlenül kemény nap vár ránk”- tekintett előre már a versenyre Button.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!