Csapatutasítás a Ferrarinál Malajziában?

A Jordan és a Jaguar istálló egykori főtervezője, Gary Anderson szerint a Ferrari szándékosan vette el Felipe Massától az első helyet a hétvégi Maláj Nagydíjon, ahol a pole pozícióból rajtolhatott, és egész az első kiállásig az élen állt Raikkönen előtt.

A Jordan és a Jaguar istálló egykori főtervezője, Gary Anderson szerint a Ferrari szándékosan vette el Felipe Massától az első helyet a hétvégi Maláj Nagydíjon, ahol a pole pozícióból rajtolhatott, és egész az első kiállásig az élen állt Raikkönen előtt.

A Ferrari brazil versenyzője magabiztosan vezetett, ám Kimi Raikkönen egymás után megfutott gyorskörei elégnek bizonyultak ahhoz, hogy megelőzze csapattársát a kiállások első körét követően.

“Ahogy Raikkönen megelőzte Massát az első kiállást követően, gyanút kelt bennem, hogy a Ferrari ezt már az elején eltervezte” – mondta a szakember a svájci Motorsport Aktuellnek adott interjújában.

Anderson azt is elmondta, véleménye szerint a Ferrari továbbra is alkalmazza a csapaton belüli sorrendet, és egyértelműen Raikkönen az olaszok favoritja.

“Nem szabad elfelejteni, hogy arról az emberről beszélünk, aki a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher helyét vette át a csapatnál” – folytatta Anderson, aki egyébként dicsérő szavakkal illette Raikkönent.

“Számomra az első kanyar volt a verseny legfőbb momentuma, mikor Raikkönen elég intelligens volt ahhoz, hogy ne ütközzön össze Felipével.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS