Di Grassi vissza akar térni az F1-be - F1VILÁG.HU

Di Grassi vissza akar térni az F1-be

HIRDETÉS

A Virgin Racing korábbi versenyzője, Lucas di Grassi mindent megtesz azért, hogy 2012-ben ismét versenyezhessen a Forma-1-ben: a brazil pilóta jelenleg több csapattal is tárgyal egy esetleges tartalékversenyzői állásról.


A Virgin Racing korábbi versenyzője, Lucas di Grassi mindent megtesz azért, hogy 2012-ben ismét versenyezhessen a Forma-1-ben: a brazil pilóta jelenleg több csapattal is tárgyal egy esetleges tartalékversenyzői állásról.

Di Grassi tavaly mutatkozott be a királykategóriában az újonc Virgin istálló színeiben, ám a csapat nem hosszabbította meg szerződését, hanem – elsősorban financiális okokból – leszerződtette Timo Glock mellé Jerome D’Ambrosiót.

„A Virginnel kapcsolatos helyzet nagyon egyszerű. Az a szponzori háttér, mely tavaly mögöttem állt, nem úgy működött, mint azt vártam, szóval egy másik megoldás után kutattam, hogy folytathassam a csapattal” – mondta di Grassi az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva.

„Már az elmúlt szezon felénél tudtam, hogy nagyon nehéz lesz. Nem voltam abban a helyzetben, hogy megküzdjek azokkal a versenyzőkkel, akiknek megvolt a pénzük ahhoz, hogy véglegesítsenek egy megállapodást, mivel az idény végére már nyilvánvaló volt, hogy a csapatnak fizetős versenyzőre van szüksége.”

„Soha nem fizettem semmilyen ülésért karrierem során: hat évig voltam a Renault-nál, tavaly pedig a Virginnél, és lehetetlen volt megoldást találni.”

Di Grassi elmondta, mindenképp szeretne a Forma-1-ben maradni, így több istállóval is tárgyalásokat folytat. A brazil versenyző azonban kiemelte, nem pusztán az idei évet tartja szem előtt, hanem a 2012-es szezont is, hiszen szeretne ismét versenyezni a száguldó cirkuszban.

„A cél, hogy az F1-ben maradjak az idei évben, így tárgyalásokat folytatok néhány csapattal, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldást. Nem csak 2011-ről van szó: egy olyan lehetőségre van szükségem, melynek segítségével 2012-ben ismét versenyzői ülést kaphatok, szóval a megfelelő taktika az, ha tárgyalok a csapatokkal a következő évről is.”

„A Forma-1-ben szerencsésnek kell lenned, jó helyen kell lenned jó időben, mert olykor olyan körülmények állhatnak elő, melyek miatt nem tudsz teljesíteni. Több tesztlehetőséggel sokkal könnyebb lenne megmutatnod a képességeid.”

„2012-ben jó helyzetben kell visszatérnem. Örömmel dolgoznék ismét a Virginnel, de ha egy másik csapathoz kerülök, az sem probléma.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!