Ecclestone: Vettelnek vissza kellene térnie a Red Bullhoz - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ecclestone: Vettelnek vissza kellene térnie a Red Bullhoz

A Forma-1 korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone szerint Sebastian Vettelnek vissza kellene térnie a Red Bull csapatához, hogy megmutassa, megvan még benne az a tűz, amivel annak idején sorozatban négy világbajnoki címet is szerzett.
Portrait, Helmets, Sebastian, Autodromo Nazionale Monza, GP2114a, F1, GP, Italy
Sebastian Vettel, Aston Martin
Fotó: Aston Martin F1 Team
ADVERTISEMENT

A német versenyző 2010 és 2013 között nyerte bajnoki trófeáit a Red Bull Racinggel, majd a Ferrarihoz szerződött, ahol nem sikerült megismételnie korábbi sikereit.

Vettel tavaly már az Aston Martin színeiben versenyzett, a győzelmekért azonban nem tudott harcolni. Bakuban viszont dobogóra tudott állni, mint ahogy a Hungaroringen is – igaz, utóbbi eredményétől autója szabálytalansága miatt végül megfosztották.

Vettel végül a 12. helyen zárta az egyéni bajnokságot, és bár az elmúlt években sok kritika érte őt, Bernie Ecclestone szerint a 34 esztendős versenyző csak azért nem tud jól szerepelni, mert nincs alatta versenyképes autó.

Amikor a német Sport1.de című lap arról kérdezte Ecclestone-t, szerinte Vettelnek mikor kellene abbahagynia az F1-es versenyzést, az üzletember így felelt: „Amikor úgy érzi. Nem kellene azt mondani neki, hogy vissza kellene vonulnia.”

HIRDETÉS

Ecclestone hozzátette, ő a maga részéről nagyon örülne annak, ha Vettel vissza tudna térni a Red Bull csapatához.

„Nem tudjuk, hogy mennyire gyors, hiszen nincs versenyképes autóban, szóval nem könnyű azt mondani, hogy már nem olyan gyors, mint volt. Ami azt illeti, vissza kellene térnie a Red Bullhoz.”

A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar

A legfrissebbek

Ecclestone: Vettelnek vissza kellene térnie a Red Bullhoz
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja