Egy előzési zóna lesz Silverstone-ban - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Egy előzési zóna lesz Silverstone-ban

ADVERTISEMENT

Egyetlen DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére a hétvégi Brit Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A mérési pont nem sokkal a 3-as kanyar előtt lesz majd, míg a hátsó szárnyakat a 4-es kanyar után aktiválhatják a versenyzők – akárcsak az elmúlt esztendőben.

A 2010-es idényben bevezetett új nyomvonal, valamint a tavaly átadott új bokszutca-komplexum után idén nem sok minden változott a pályán, mindössze annyi, hogy kiegyenesítették a bokszbejáratot, és a versenyzőknek 50 méterrel korábban kell aktiválniuk a sebességlimitert.

A versenybírók munkáját ezen a hétvégén az 1992-es év világbajnoka, Nigel Mansell segíti majd.

A legfrissebbek

Egy előzési zóna lesz Silverstone-ban
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja