IMOLAGP

Egy hölgy is bíráskodik majd Koreában

A korábbi Forma-1-es versenyző, Emanuele Pirro segíti a versenybírók munkáját a hétvégi Koreai Nagydíjon – a stewardok között egyébként idén először egy hölgy, Silvia Bellot is helyet foglal majd.


A korábbi Forma-1-es versenyző, Emanuele Pirro segíti a versenybírók munkáját a hétvégi Koreai Nagydíjon – a stewardok között egyébként idén először egy hölgy, Silvia Bellot is helyet foglal majd.

A száguldó cirkusz mezőnye negyedszer látogat el Yeongamba, a versenypálya 2010-ben debütált a Forma-1-es versenynaptárban, és egyike annak az öt helyszínnek, ahol az óramutató járásával ellentétes irányba köröznek a versenyzők.

Koreai eredményei alapján Sebastian Vettel a legsikeresebb a mai F1-es mezőnyben, három alkalomból kétszer tudott eddig nyerni az ázsiai országban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a versenybírók munkáját ezúttal Emanuele Pirro segíti majd: a most 40 esztendős ex-versenyző ötször tudott nyerni Le Mans-ban, győzött a daytonai 24 órás viadalon, illetve kétszer a 12 órás sebringi megmérettetésen sem talált legyőzőre.

Emellett diadalmaskodott a német- és olasz túraautó-bajnokságban is (utóbbiban kétszer), és az amerikai Le Mans sorozat bajnoka is lett.

A Forma-1-ben nem volt ennyire sikeres: 1989 és 1991 között versenyzett a királykategóriában a Benetton és a Scuderia Italia színeiben. Az FIA stewardjai között először a 2010-es Abu Dhabi Nagydíjon foglalt helyet.

Hétvégén Garry Connelly, valamint egy hölgy, Silvia Bellot munkáját segíti, aki először a 2011-es Török Nagydíjon bíráskodott F1-es futamon.

Az FIA közleményében megerősítette azt is, a hétvégén, Koreában is két DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére. Az egyik 360 méterrel a 2-es kanyar után, a második pedig 95 méterrel a 18-as kanyar után kezdődik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!