Nem zárta be a DRS-t, ez okozta Jack Doohan óriási bukását péntek délután Szuzukában – erősítette meg Oliver Oakes csapatvezető. Doohan az ötödik körét kezdte meg a felkészülés során, amikor a nagy tempójú egyes kanyarban kitört az Alpine hátulja. Doohannek esélye sem volt korrigálni, így a sóderágyon átszáguldva jelentős tempóval a gumifalnak ütközött, csúnyán összetörve az autóját. A csapatra komoly munka vár, mielőtt ismét használhatóvá válik az A525-ös.
Az F1-es autókat úgy tervezték, hogy fékezés során automatikusan lezáruljon a kinyitott hátsó szárny, a szuzukai egyes kanyart azonban gyakran fékezés nélkül veszik be a pilóták, a DRS-t tehát manuálisan, a kormányon elhelyezett egyik gombbal zárhatják vissza. Ezt mulasztotta el megtenni Doohan, amiért súlyos árat fizetett. Az esetről készült felvételek ebben az összefoglalóban találhatók.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Mindannyian megkönnyebbültünk, hogy Jack saját lábán szállt ki az autóból a második szabadedzésen történt balesete után, és az óvatosságból elvégzett orvosi vizsgálatok is rendben voltak” – kommentálta Oakes az esetet.
HIRDETÉS
„Egyszerűen rosszul mérte fel a helyzetet, és nem zárta be a DRS-t az első kanyar előtt. Ez egy olyan hiba, amiből tanulni lehet. Biztos vagyok benne, hogy Jack és a csapat készen fog állni a holnapi napra. A szerelői keményen dolgoznak majd, hogy az autó ismét versenyképes állapotba kerüljön.”
HIRDETÉS
Doohan kezdetben értetlenül állt a baleset előtt. A rádióban több alkalommal is megkérdezte a mérnökétől, hogy mi történt, de érdemleges választ nem kapott. De legalább saját erőből ki tudott szállni az autóból, később pedig megerősítette, hogy jól van.
„Ez egy kemény baleset volt, teljesen váratlanul ért, de tanulni fogok belőle.”
A baleset miatt Doohan nagyon kevés időt tölthetett a pályán az első nap során. Az első szabadedzésen egyáltalán nem vett részt, mert az Alpine úgy döntött, hogy Ryo Hirakawának adja az autóját.
HIRDETÉS




