A 17 esztendős tehetség remekül jött el a rajtnál, és rövid ideig még a 2. pozícióban is autózott, azonban később nem tudta tartani az élmezőny ritmusát. Antonelli a versenyt végül csak a 6. helyen zárta, miközben csapattársa, George Russell újra dobogóra tudott állni.
„A rajtom jól sikerült, de utána küszködtem a tempóval” — nyilatkozta a leintés után Antonelli. „Nyilván nagyon nehéz volt tartani a lépést a McLarennel, de a közepes keveréken az etap végén képesek voltunk közelebb kerülni Maxhoz. De aztán a kemény keverékkel nagyon szenvedtünk. Egyszerűen nem tudtam működésre bírni az abroncsokat, rengeteget csúszkáltam. Kár érte, mert a rajt után jobb eredményre számítottam.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Mercedes ifjú reménysége ugyanakkor pozitívumokat is látott a hétvégében, elsősorban az időmérős teljesítményének fejlődését emelte ki — a szombati sprintfutamot az élről kezdhette meg, míg szombaton 3. lett a kvalifikáción.
HIRDETÉS
„Az egykörös tempó erős volt egész hétvégén, ez pedig kétségkívül nagy pozitívum. Ez egy olyan dolog volt, amin igazán próbáltam dolgozni, és ezen a hétvégén sikerült nagyot fejlődni benne. Azt meg kell néznünk, mi siklott félre a versenyen, meg kell tudnunk, a tempónk miért nem volt jó. Ki fogjuk elemezni a dolgokat, és aztán Imolára fókuszálunk.”
HIRDETÉS
A Forma-1-es mezőny következő állomása az Emilia-Romagna Nagydíj lesz, ahol Antonelli hazai közönség előtt bizonyíthat ismét.




