Friss hírek

Évek óta érvényben lévő szabályt törölhetnek el a Forma-1-ben

Könnyen lehet, hogy hamarosan változtatnak a gumiszabályokon a Forma-1-ben, így az időmérőn a top 10-be jutó versenyzőknek nem azokkal az abroncsokkal kell nekivágniuk a versenynek, melyekkel legjobb körüket futották a kvalifikáció második szakaszában.

Ez a szabály 2014 óta van érvényben a Forma-1-ben, bevezetésekor pedig az eredeti szándék az volt, hogy a legjobb versenyzők egyfajta hátrányba kerüljenek a mezőny többi tagjával szemben, illetve több stratégiai lehetőség álljon rendelkezésre az időmérőkön.

Az elmúlt években viszont gyakran láttunk példát arra, hogy a gyorsabb autók a lassabb, ám tartósabb keverékkel jutottak tovább a Q2-ből a Q3-ba, ez pedig azt jelentette, hogy azok a versenyzők, akik nem jutottak be az utolsó szakaszba, elveszítették a szabad gumiválasztás előnyeit.

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn mindazonáltal a minap egy interjúban arról beszélt, a jövőben változtathatnak ezen a szabályon.

„Az egyik szerencsétlen dolog a Q2-es gumiszabállyal kapcsolatban, hogy akik igazán gyorsak, még nagyobb előnybe kerülnek, mert simán választhatnak olyan gumikat a Q2-re, amilyet csak akarnak. Miközben azok, akiknek nehézséget okoz bejutni a Q3-ba, a lágyabb gumit kell használniuk” – magyarázta a szakember.

„Szóval egy kicsit kontraproduktív, azt mondanám. Nem hinném, hogy komoly probléma lenne az eltörlése. Kétségkívül olyasvalami ez, amit megvizsgálunk a jövőt tekintve, hogy lássuk, hogy a Q2-es versenygumi jobb vagy rosszabb-e a versenyre nézve.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!