Főleg Charlie Whitingnak hálás az FIA-tól távozó volt versenyigazgató - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Főleg Charlie Whitingnak hálás az FIA-tól távozó volt versenyigazgató

Kedden derült ki, hivatalosan is távozik a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) a Forma-1 korábbi versenyigazgatója, Michael Masi. Az ausztrál szakember szerdán közleményben búcsúzott.
Michael Masi, Race director in Formula 1
Fotó: F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT

A szakember 2019-ben vette át a versenyigazgatói feladatokat a tragikus hirtelenséggel elhunyt Charlie Whitingtól, és egészen a tavalyi szezon végéig ebben a szerepkörben tevékenykedett. Posztjáról végül idén januárban menesztették, miután az FIA belső vizsgálata feltárta, hogy több hibát is elkövetett a 2021-es szezonzáró futamon, az Abu Dhabi Nagydíjon, ahol Max Verstappen drámai körülmények között győzte le Lewis Hamiltont.

Bár Masi az FIA-nál maradt, szerdán a szövetség bejelentette, a szakember hazaköltözik Ausztráliába, így távozik a szervezettől. A korábbi F1-es versenyigazgató ma közleményben búcsúzott.

„Öröm és megtiszteltetés volt képviselni az FIA-t az együléses szakág sportigazgatójaként és Forma-1-es versenyigazgatóként, valamint biztonsági delegáltként Charlie váratlan és tragikus, 2019-es melbourne-i halálát követően” – fogalmazott Masi az általa kiadott kommünikében. „Miután a szövetséggel, valamint klubtagjaival együtt dolgozhattunk szerte a világon különféle projekteken több mint egy évtizeden keresztül, úgy döntöttem, hogy elhagyom a szervezetet, és visszaköltözöm Ausztráliába, hogy közelebb legyek a családomhoz és a barátaimhoz.”

„Büszke vagyok arra, hogy sok éven át együtt dolgozhattam az FIA különféle klubtagjaival, a Formula 1 Grouppal, a csapatokkal, promóterekkel, a pályák üzemeltetőivel, illetve kollégáimmal, valamint az FIA-n belüli csapattal. Nagy becsben tartom ezeket az élethosszig tartó kapcsolatokat és barátságokat, amiket mostanáig kialakítottam.”

HIRDETÉS

Masi kifejtette, rendkívül hálás a bő három éve elhunyt Charlie Whitingnak, amiért rengeteget tanulhatott tőle.

FIA: Túl sokat azért ne várjunk a szabálymódosításoktól

„Különösen Herbie Blashnek, valamint a néhai Charlie Whitingnak vagyok végtelenül hálás azért, hogy 2018-ban engem jelöltek ki jövőbeli utódjukként egy olyan szerepkörre, és árnyékként követhettem Charlie-t, és tanulhattam tőle sok éven át sokkoló halála előtt. Őszinte elismerésemet fejezem ki továbbá az FIA korábbi elnökének, Jean Todtnak, Stefano Domenicalinak, valamint elkötelezett csapatomnak a támogatásért és iránymutatásért.”

„Köszönöm a több tízezer elkötelezett önkéntesnek és tisztviselőnek, akik lehetővé tették, hogy versenyt lehessen rendezni minden egyes nap szerte a világon, hiszen számomra a versenyzők és tisztségviselők biztonsága volt mindig is a legfontosabb. Köszönet az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek és elnöki csapatának a kinevezésük óta nyújtott személyes támogatásukért, és a legjobbakat kívánom nekik a jövőre.”

„A családom, a barátaim és a kollégáim személyes támogatását – különösen az elmúlt néhány hónapban – csupán elsöprőként tudom jellemezni, olyasvalami ez, amiért örökké hálás leszek.”

Főleg Charlie Whitingnak hálás az FIA-tól távozó volt versenyigazgató
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján