Glock a BMW DTM-autóját tesztelheti a héten - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Glock a BMW DTM-autóját tesztelheti a héten

ADVERTISEMENT

A BMW kedden reggel hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a Marussia Forma-1-es csapatától a hétfő napon távozott Timo Glock a vállalat DTM-autójával tesztelhet ezen a héten, Valenciában.

Glock közös megegyezéssel bontott szerződést a Marussiával, és egyre inkább úgy tűnik, az idei évben a német túraautó-bajnokságban folytathatja pályafutását.

Ehhez már a héten megteheti az első lépést, Valenciában ugyanis a bajorok M3-asával tesztelhet majd.

„Boldogan adunk lehetőséget Timo Glocknak arra, hogy megismerkedjen a BMW M3 DTM versenyautónkkal Valenciában” – nyilatkozta Jens Marquardt, a BMW motorsport-igazgatója.

„Timo sok-sok éven át bizonyította versenyzői képességeit, kiváltképp a Forma-1-ben. Még szebbé teszi az egészet, hogy mondhatni visszatér gyökereihez azzal, hogy a BMW Motorsporttal tesztel a héten.”

HIRDETÉS

Glock elmondta, izgatottan várja már a valenciai gyakorlást.

„Kedves emlékeket őrzök a BMW Motorsportnál eltöltött időkről, és izgatottan várom már, hogy teszteljem a BMW M3-asát. Ráadásul Valenciában néhány ismerős arccal is találkozhatom majd. Nagyon várom már.”

Glock 2000-ben és 2001-ben versenyzett a Forma-BMW sorozatban, második évében meg is nyerte a bajnokságot. Három évvel később a Jordan színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, majd 2007-ben visszatért a BMW-hez, ahol az azóta már háromszoros világbajnokká avanzsált Sebastian Vettellel együtt a Forma-1-es istálló tesztpilótája volt. Ugyanekkor megnyerte a GP2-es bajnokságot, majd előbb a Toyotához, később pedig a Marussiához (akkor még Virgin) szerződött.

Glock a BMW DTM-autóját tesztelheti a héten
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen