Glock pályára vitte a Virgin új versenygépét - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Glock pályára vitte a Virgin új versenygépét

ADVERTISEMENT

Bár még csak szerdán mutatta be első forma-1-es autóját, a Virgin Racing már másnap, csütörtökön megkezdte a VR-01-es kódszámmal ellátott, teljesen digitálisan tervezett modell tesztelését az angliai Silverstone-ban.

Timo Glock volt az a szerencsés, aki először vihette pályára az új modellt, aminek festése sokakat a 2006-os Midland versenygépére emlékeztet, bár jóval letisztultabbak a formái.

„Mind számomra, mind a csapat számára fantasztikus volt látni, hogy életre kel a VR-01-es versenygép. Nagyon jó újra a pályán lenni” – mondta a német versenyző a Reuters hírügynökségnek.

A csapat technikai igazgatója, Nick Wirth szintén elégedetten nyilatkozott az új autó első méterei után, ám elmondta, hogy az igazi munka csak pénteken kezdődik meg, mikor az lesz a céljuk, hogy megfelelően felkészüljenek első kollektív tesztjükre.

„Tíz hónapos kemény munka után a kitartás és az elkötelezettség meghozta a gyümölcsét” – mondta. „A mai (csütörtök) nap csak néhány próbakört teljesítettünk, az igazi munka csak pénteken kezdődik meg.”

A mai nap folyamán a csapat mindkét versenyzője, Timo Glock és Lucas di Grassi is pályára gördülhet, hogy megfelelően felkészüljön a jövő szerdán megkezdődő második téli tesztre, melynek a spanyolországi Jerez ad majd otthont.

További fotók a tesztről a galériában

Wirth ugyan nem kívánt előzetes jóslatokba bocsátkozni cége, a Wirth Research által tervezett versenygép teljesítményéről, de magabiztosan várja csapata bemutatkozó évét a Forma-1-ben.

„Egy komoly versenycsapat vagyunk, komoly célokkal, így nem próbálunk meg futni, mielőtt még nem tudnánk járni” – mondta. „Elsődleges célunk az, hogy megbízhatóak legyünk, biztonságosan és hatékonyan körözzünk, illetve mi legyünk a legjobb újonc csapat.”

HIRDETÉS

A VR-01 még csak távolról sem látott szélcsatornát, amit a meglévő csapatok előszeretettel használnak, az teljes egészében számítógéppel lett tervezve.

Wirth tisztában van azzal, hogy ennek is lehetnek hátulütői, ahogy a szélcsatorna használatának is.

„Abszolút Számítunk arra, hogy szembefutunk majd problémákkal, hiszen a CFD (számítógépes folyadékdinamika) csak közelítés, ahogy a szélcsatornában történő tesztelés is” – magyarázta.

„Mindkét esetben csak a pályán lehet modellezni azokat a hatásokat, amiket egyéb más technológiával nem lehet modellezni, mint a karosszéria elemek merevsége vagy a légáramlatok keveréke.”

„Azonban nem most csináljuk ezt először, van tapasztalatunk benne, így magabiztos vagyok, de már alig várom, hogy lássam, miként teljesít az autó a versenypályán.”

Glock pályára vitte a Virgin új versenygépét
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen