„Ha egyszer felszabadul egy hely a Ferrarinál, Bearmannek kell megkapnia” - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

„Ha egyszer felszabadul egy hely a Ferrarinál, Bearmannek kell megkapnia”

Martin Brundle szerint a fiatal brit tehetség, Oliver Bearman minden esélyt megérdemel arra, hogy a jövőben Ferrari-versenyző legyen. A Sky Sports F1 szakértője a mexikói teljesítménye után méltatta a Haas újoncát, aki karrierje eddigi legjobb eredményét érte el.
Oliver Bearman, Ferrari
Fotó: Tóth Zsombor
ADVERTISEMENT

A 20 éves brit pilóta negyedik helyen ért célba a Mexikói Nagydíjon, ami nemcsak saját, hanem a Haas idei legjobb eredményének is számít. Bearman a 9. helyről rajtolva érte el a bravúros eredményt az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán.

A fiatal versenyző már 2024-ben felhívta magára a figyelmet, amikor beugróként helyettesítette Carlos Sainzot a Ferrarinál a Szaúd-arábiai Nagydíjon. Akkor 11. helyen kvalifikált, majd a versenyen hetedik lett, és hat pontot szerzett debütálásán – ezzel a Ferrari történetének legfiatalabb versenyzője lett.

Azóta több alkalommal is lehetőséget kapott, majd 2025-től többéves szerződéssel csatlakozott a Haas csapatához. Újoncként eddig 32 pontot gyűjtött, és jelenleg a 13. helyen áll a bajnokságban. Brundle a Sky Sports F1 Show-ban méltatta a fiatal pilótát.

„Egészen kivételes. Ha esélyt adsz ennek a fiatalembernek, ő megfogja, mint ahogy Szaúd-Arábiában is tette a Ferrarinál” – mondta Brundle.

HIRDETÉS

„Nagy nyomás alatt is higgadt maradt, különösen a verseny végén, amikor Oscar Piastri McLarenje követte. Megelőzte Maxot [Verstappent], és a manőver tiszta volt – éppen csak nem ment négy kerékkel a pályán kívül.”

„Ha bármilyen okból megüresedik egy hely a Ferrarinál, szerintem Bearmannek kell kapnia. Kiemelkedő, gyorsan tanul, és a legtöbbet hozza ki minden lehetőségéből.”

Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve is osztja Brundle véleményét, és kiemelte Bearman mentális erejét.

„Nagyszerűen kezdett, aztán volt egy kis visszaesése, de most újraépítette magát” – mondta Villeneuve. „Mindig jó látni, amikor egy versenyző képes elemezni, tanulni, együtt dolgozni a csapattal és fejlődni. Pontosan ezt csinálja ő. Látszik rajta az előrelépés, és ilyenkor mindig kíváncsi az ember, meddig tarthat ez a fejlődés. Nagyon ígéretes.”

„A hétvégén lenyűgöző volt, mert teljes csomagot nyújtott. Gyors volt, a nyomás nem hatott rá. Nagyon agresszív, de mindig kontroll alatt tartja az autót, és kivételes versenyintelligenciája van. Remekül érzékeli a térbeli helyzeteket – márpedig mostanában nem sok F1-es pilóta rendelkezik ezzel.”

„Látszik rajta, hogy minél nagyobb a nyomás, annál jobban teljesít. Jobb a nagycsapatoknál, mint a kisebb kategóriákban – és ez nagyon fontos.”

A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur szintén dicsérte Beaman mexikói teljesítményét, és elárulta, hogy a futam során még a dobogó is eszébe jutott: „Egy ponton már a dobogóra is gondoltam” – vallotta be Vasseur. „Nagyon jól teljesített. Ha visszanézzük az idényt, sokszor voltak kisebb hibák az időmérőn vagy a versenyen, de most mindent összerakott. Nem hibázott, és ennek most meg is lett az eredménye.”

Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján

Nyitókép: Tóth Zsombor

„Ha egyszer felszabadul egy hely a Ferrarinál, Bearmannek kell megkapnia”
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”