Hamilton: Én vállaltam volna a kockázatot - F1VILÁG.HU

Hamilton: Én vállaltam volna a kockázatot

HIRDETÉS
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, fogalma sincs arról, hogy bírták-e volna az abroncsai a leintésig, ha kint marad a pályán a vasárnapi Török Nagydíjon, ő azonban vállalta volna a kockázatot.
2021 Turkish Grand Prix, Saturday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

A brit versenyző a 11. helyről rajtolt motorcsere miatt, és felküzdötte magát a 3. helyre. Sokáig úgy dönt, Hamilton kerékcsere nélkül teljesítheti a távot, végül azonban a Mercedes a bokszba hívta őt.

A címvédő így visszacsúszott az 5. helyre, és nem is tudott feljebb kapaszkodni. Hamilton a futam után több interjúban is arról beszélt, csalódott, mert úgy érzi, ha jobb döntést hoznak, előrébb végezhettek volna. A Mercedes pilótája elárulta, miért szeretett volna kint maradni a verseny végéig.

„Beszéltünk a csapattal. Sok mindent nem tudok mondani erről” – mondta a hétszeres világbajnok. „Értékes pontokat szerzett a csapat, és küzdeni fogunk a következő versenyen.”

„Tény, hogy a pálya száradóban volt. Azt nyilván nem tudtuk, hogy száraz lesz-e, vagy sem, de szép lassan száradt. Én akkor azt hiszem, a 3. helyen autóztam, és bíztam abban, hogy elkerülhetem a kerékcserét. Mindenki kiállt akkor már, én pedig bíztam benne, hogy ha ki kell állnom, akkor slickekre válthatok.”

„Két forgatókönyv van a fejemben: az egyik, hogy kiállhattunk volna korábban, és akkor talán elkaphattam volna Perezt, de ahogy mondtam, akkor még nem tudtuk, hogy fel fog-e száradni, vagy nem. Akkor frusztráló volt a dolog, hiszen láttam a 2. helyezettet, de végül visszacsúsztam az 5. helyre.”

„Abban a pillanatban nekem csak bizonyos mennyiségű információm van, a csapatnak pedig további információi, hiszen látnak mindenki mást. És nekem nehéz lemondanom valamiről, amikor nem látod a teljes képet. Ezért is kell a csapatra támaszkodni, és elfogadni azt a döntést, amit meghoznak. És bízni abban, hogy az a helyes. Csapatként nyerünk és veszítünk, szóval hallgattam ma a csapatra. Hogy kint maradhattunk-e volna? Ki tudja. Azok, akik így tettek, jelentősen visszaestek, szóval kockázatos lett volna.”

Arra a kérdésre, hogy egy ilyen, versenyen meghozott döntésen akár a világbajnoki cím is múlhat-e, Hamilton így felelt: „Idővel kiderül. Nem tudom, hogy meg tudtam-e volna tartani a pozíciómat, ha kint maradok. De én kockázatvállaló vagyok, szóval vállaltam volna a rizikót.”

„Viszont a 11. helyről rajtoltunk, beépítettünk egy új motort, és szereztünk pontokat. 8 pontot veszítettem ma, ami nem olyan sok, de keményen kell dolgoznom azon, hogy a folytatásban ne veszítsek többet.”

Hamilton hozzátette, szokatlan volt, hogy az isztambuli versenypálya egész egyszerűen nem akart felszáradni a futam során.

Hirdetés

„A verseny előtt néhány csapattag azt mondta, 10 kör után felszárad majd, én pedig úgy voltam vele, talán a 30. körre” – magyarázta a brit.

„De a 30. körben még mindig nagyon csúszós volt. Nem tudom, miért, de nagyon-nagyon szokatlan pálya. A tapadás viszont egész hétvégén nagyon jó volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!