Hamilton: Ez a kör közel volt a tökéleteshez! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Ez a kör közel volt a tökéleteshez!

HIRDETÉS
2008-as silverstone-i győzelmére emlékeztette a Stájer Nagydíj szombati időmérő edzése Lewis Hamiltont. A brit versenyző az esős körülmények között Forma-1-es pályafutása 89. rajtelsőségét szerezte.

A Mercedes világbajnoki címvédője a kaotikus körülmények között két rajtelsőséget érő kört is futott a Q3-ban, utolsó nekifutásra 1,2 másodperces előnnyel végzett az élen.

A kvalifikáció után Hamilton arról beszélt, olyan érzés volt vezetni a Mercedes autóját a spielbergi esőben, mint a 2008-as silverstone-i versenyen McLarenjét, amikor a heves esőzés közepette több mint 1 perces előnnyel nyerte meg a Brit Nagydíjat.

„Fantasztikus kör volt az utolsó!” – mondta boldogan Hamilton, aki idei első pole-ját szerezte.

„Nagyon fontos volt, hogy jó időben legyünk a pályán, jól menedzseljük az akkumulátorokat, és tudjuk, mikor használjuk ki azt a pár kört, amikor használhatjuk a motormódokat. És helyet is kellett magunknak csinálni a pályán, miközben nem hibázhattunk, amikor igazán számított.”

„Az az utolsó kör számomra tényleg közel volt a tökéleteshez, amit ilyen körülmények között futni lehet. Figyelembe véve, hogy jobban elkezdett esni, még elégedettebb vagyok azzal, hogy egy kicsit gyorsabbak tudtunk lenni.”

„Határozottan felidézi a 2008-as silverstone-i emlékeket, hiszen ilyenkor az ember eggyé válik az autóval, és kanyarról kanyarra nagyon dinamikus tud lenni a vezetési stílusával. Előkerülnek a vizes foltok, a pocsolyák helye változik az előtted haladó autók miatt, ami óriási kihívás.”

Hamilton hozzátette, a rendkívül rossz körülmények igazi kihívást jelentettek mindenkinek.

„Ennél rosszabb körülmények nemigen lehettek volna. Hihetetlenül nagy kihívást jelentett. Nagyon örülök, hogy lefuthattuk az időmérőt, mivel a délelőtti edzés elmaradt. És ez igazi kihívást jelentett mindenkinek.”

„Alig láttunk valamit, helyet kellett csinálni a pályán, és jól össze kellett rakni a köröket, amikor igazán számított – ez volt a kulcs. De a csapat nagyszerű munkát végzett a pozícionálást, illetve az információosztást illetően. Nagyon otthon éreztem ma magam az esőben!”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton: Ez a kör közel volt a tökéleteshez!
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!