Hamilton: Ez így nem mehet tovább! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton: Ez így nem mehet tovább!

ADVERTISEMENT

Mihamarabb javítania kell teljesítményén a McLaren Forma-1-es csapatának, amennyiben harcban akar lenni a világbajnoki címért 2012-ben – állítja Lewis Hamilton, a gárda brit versenyzője, aki csapattársához hasonlóan végigszenvedte hazai versenyét.

A wokingi gárda sokat várt a silverstone-i hétvégétől, ennek ellenére Jenson Button és Lewis Hamilton is végig küszködött, a versenyen pedig csupán a tizedik, illetve nyolcadik helyen ért célba.

Hamilton elmondta, mihamarabb javulást kell elérniük, a jelen állapot ugyanis sokáig nem tartható.

„Még harcban vagyunk, de ha nem sikerül találnunk valamit, akkor nehéz lesz harcban maradnunk” – mondta a 2008-as év világbajnoka.

„Szívből versenyeztem, mint mindig, de egyszerűen küszködtünk, alapvetően nem volt elég jó a sebességünk. Szerettem volna jobban szerepelni hazai versenyemen, de a többiek egyértelműen előreléptek, szóval nagyon kemény verseny volt.”

Hamilton visszaszólt a kritikusoknak: „Nagyszerű érzés volt elhallgattatni bizonyos embereket”

HIRDETÉS

„Sok időt kell találnunk valahol, valahonnan rengeteg leszorítóerőt kell nyernünk. Nem tudom, hol találják majd meg a srácok, de nagyon imádkozom azért, hogy sikerüljön.”

Hamilton hozzátette, bár nem szakértő, véleménye szerint az is közrejátszhat a McLaren küszködésében, hogy riválisaival ellentétben a brit istálló nem az ún. lépcsős orrszerkezetet tervezte autójára.

„Egyszerűen részleteiben kell megvizsgálni az autókat: csak nézzék meg, a miénk teljesen más, mint a többieké! Az orr-rész jelentősen különbözik. Nem vagyok aerodinamikus, de valaminek lennie kell itt, szóval ezt megvizsgáljuk majd az idei autón, de még a jövő évin is. Az idei évre ez túl nagy változástatás lenne.”

Hamilton: Ez így nem mehet tovább!
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen