Hamilton nem érti, hogyan kerültek a Red Bullok elé - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton nem érti, hogyan kerültek a Red Bullok elé

ADVERTISEMENT

Igazolta remek formáját, és magabiztosan szerezte meg az Abu Dhabi Nagydíj pole pozícióját Lewis Hamilton. A McLaren-Mercedes pilótája ezzel együtt is azt mondja, meglepődött azon, hogy legyőzték a Red Bullokat.

Hamilton visszaszólt a kritikusoknak: „Nagyszerű érzés volt elhallgattatni bizonyos embereket”

Igazolta remek formáját, és magabiztosan szerezte meg az Abu Dhabi Nagydíj pole pozícióját Lewis Hamilton. A McLaren-Mercedes pilótája ezzel együtt is azt mondja, meglepődött azon, hogy legyőzték a Red Bullokat.

Pedig ez nem lehet a véletlen műve, hiszen Hamilton 34 századmásodpercet vert a második helyre befutó Mark Webberre, Sebastian Vettel pedig már 44 századra volt tőle.

„Nagyon izgatott vagyok. Hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy a Red Bullok előtt vagyunk. Rendszerint autójuk hátsó részét látom csak a rajtnál”- kezdte meglepetten Hamilton az időmérő utáni értékelését.

„A Red Bull lassabb volt, mint azt vártuk, miközben én gyorsabb voltam, mint azt előre megjósoltuk. Tudtam, hogy nagyon-nagyon gyorsak, de nem hittem volna, hogy ennyivel eléjük kerülhetek. Legfeljebb arra számítottam, hogy egy szinten lehetünk velük”- folytatta még mindig hitetlenkedve a különbség lehetséges okainak felvázolásával a mclarenes.

Hamilton örül a pole pozíciónak, de tudja, a versenyen még meggyűlhet a baja Webberékkel. „A futam nagyon nehéz lesz, mert tudjuk róluk, hogy nagyszerű a versenytempójuk. Remélem, elég jók leszünk ahhoz, hogy felvegyük velük a harcot. Az autónk mindenesetre fantasztikus volt eddig egész hétvégén.”

HIRDETÉS

„Nem tudom, az autó miért működik ennyire jól ezen a hétvégén, mert nem fejlődtünk túl sokat. Persze mindig módosítunk néhány apróságot, de nem nagy dolgokról van szó. Talán egyszerűen csak azért alakult így, mert ez a pálya jobban fekszik nekünk, mint a korábbiak”- zárta Hamilton, akinek matematikai esélye még van a világbajnoki címre is. Hogy ez a futam leintése után is így maradjon, ahhoz úgy kell nyernie, hogy sem Vettel, sem a hetedik helyről rajtoló Alonso nem szerez pontot.

Hamilton nem érti, hogyan kerültek a Red Bullok elé
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől