Hamilton: Nem látom előnyét a rádiószigornak - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton: Nem látom előnyét a rádiószigornak

ADVERTISEMENT

A 10. helyről indulva ötödikként ért célba a vasárnapi Európa Nagydíjon a Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton, a brit azonban nem lehet elégedett, a versenyen ugyanis gondjai támadtak a motorbeállításokkal.

Hamilton nem tudta egyedül orvosolni a problémákat, a rádiószigor miatt pedig versenymérnöke nem adhatott neki pontos instrukciókat.

A Mercedes versenyzője a futam után elárulta, a verseny végén inkább lejjebb tekerte a motort, hiszen tudta, hogy esélye sincs utolérni az előtte autózókat, ráadásul idén már bőven akadtak gondjai az erőforrásokkal.

„Fogalmam sem volt arról, milyen problémám van, és mivel 7-8 körrel a vége előtt 14 másodperccel le voltam maradva az élen autózóktól, lejjebb tekertem a motort, hiszen tudtam, hogy feltehetően nincs olyan sok erőforrásom az év hátralévő részére, mint a többieknek” – mondta a címvédő, majd arra a kérdésre, hogy jónak tartja-e a rádiótilalomra vonatkozó szabályokat, a következőket válaszolta.

„Igazából nem látom az előnyeit. Az FIA lépései okán a mai Forma-1 nagyon is a technológiáról szól, és több mint 100 különféle beállítás-variáció van az autón, legalább 100, 200. Fogalmam sem volt, hogy mi a baj. Igazából azt sajnálom, hogy nem tudtam versenyezni, hogy nem volt esélyem arra, hogy utolérjem a srácokat az élen.”

HIRDETÉS

Nemcsak Hamiltonnak, hanem csapattársának, Nico Rosbergnek is hasonló gondjai voltak, Niki Lauda elmondása szerint azonban a német meg tudta oldani ezeket a problémákat.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

A legfrissebbek

Hamilton: Nem látom előnyét a rádiószigornak
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja