A 2026-os Forma-1-es idény múlt hétvégén, az Ausztrál Nagydíjjal vette kezdetét, ahol a Mercedes kettős győzelmet ünnepelhetett George Russell és Kimi Antonelli révén.
A Ferrari eközben dobogót szerzett Charles Leclerc-rel, Hamilton pedig mindössze egy másodperccel maradt el csapattársától a leintésnél. A hétszeres világbajnok ugyanakkor továbbra is az első ferraris pódiumára vár, mióta 2025 elején a Mercedestől az olasz istállóhoz szerződött.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az idény első fordulója után Hamilton bizakodóan beszélt arról, hogy a Ferrari képes lehet csökkenteni hátrányát a Mercedesszel szemben, ehhez azonban szerinte folyamatos fejlesztésekre és célzott munkára van szükség.
HIRDETÉS
„Csak tovább kell nyomnunk, fejlesztéseket kell hoznunk, és folyamatosan fejlesztenünk kell” – mondta Lewis Hamilton. „Tudom, hogy a csapat keményen dolgozik ezen, hogy biztosítsák, versenyképesek tudjunk lenni.”
HIRDETÉS
A brit szerint a kulcs az, hogy pontosan azonosítsák, hol veszít a Ferrari a riválissal szemben. Úgy látja, a kanyarokban nincs jelentős lemaradás, az egyenesekben viszont igen.
„Meg kell néznünk, és ki kell derítenünk, hol veszítünk. Úgy tűnik, az egyenesben veszítünk, mert szerintem a kanyarokban ugyanolyan gyorsak vagyunk, mint ők. Az autó jó, csak meg kell néznünk. Nekik van valami az egyenesbeli sebességben. Ezt ki kell derítenünk, de nincs kétségem afelől, hogy meg tudjuk oldani.”
Hamilton a 2025-ös szezonban nehéz időszakot élt át a Ferrarival, mivel nem tudott igazán összhangba kerülni az autójával. Az új idényt azonban jóval reménykeltőbb hangulatban kezdte, és a 41 éves versenyző már a dobogós áttörést tűzte ki célul a csapattal.
HIRDETÉS
„Még néhány kör, és elkaptam volna Charles-t, szóval ez pozitív” – fogalmazott. „Tudom, hogy a következő versenyen hol kell javulnunk és fejlődnünk, ha sikerül, akkor a továbbiakban dobogókért harcolhatunk.”
HIRDETÉS




