Hamilton visszavágott Alonsónak - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton visszavágott Alonsónak

ADVERTISEMENT

Lewis Hamilton szerint savanyú a szőlő Fernando Alonsónak, aki képtelen elviselni, hogy nem sikerült előkelőbb helyen végeznie hazai közönsége előtt a hétvégi Európa Nagydíjon.

Lewis Hamilton szerint savanyú a szőlő Fernando Alonsónak, aki képtelen elviselni, hogy nem sikerült előkelőbb helyen végeznie hazai közönsége előtt a hétvégi Európa Nagydíjon.

A Ferrari spanyol pilótája kikelt magából a valenciai futamot követően, és megvádolta a sportfelügyelőket, hogy megmanipulálták a versenyt azzal, hogy későn hoztak döntést Hamilton ügyében, aki a biztonsági autó megelőzéséért kapott áthajtásos büntetése ellenére sem veszített pozíciót és a második helyen végzett.

Arra a kérdése, hogy szerinte Alonsónak savanyú-e a szőlő, Hamilton egy határozott igennel válaszolt a Press Association hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

„A nagy kivetítőn azt is láttam, hogy még egy Sauber (Kamui Kobayashi) is megelőzte, ami igen szokatlan számára, így biztosan el volt keseredve, és össze volt zavarva. Viszont nem értem, hogy én miként befolyásoltam az ő versenyét” – mondta a McLaren brit versenyzője, aki továbbra is vezeti a bajnokságot.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

„Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy véleményt alkosson, és nyilván nagyon csalódott a saját eredménye miatt, de én ezzel én nem tudok mit kezdeni.”

HIRDETÉS

Bár sokan kritizálták a sportfelügyelők munkáját, akik csak 15 körrel az eset után hoztak döntést Hamilton ügyében, ami lehetővé tette számára, hogy elegendő időkülönbséget autózzon ki a mögötte haladókkal szemben, és büntetése ellenére se veszítsem pozíciókat, a brit pilóta védelmébe vette a stewardokat.

„Az FIA fantasztikus munkát végez, mert enged minket versenyezni, és nem az a célja, hogy mindenáron büntessen minket, és tönkretegye a versenyünket” – folytatta Hamilton, akinek valóban szerencsésen jöttek ki az események.

Időközben az is kiderült, hogy a sportfelügyelők döntésére miért kellett olyan sokat várni.

Az Autosport úgy tudja, hogy a versenyigazgatóság a légi felvételekre, és az időmérő adatokra várt, hogy száz százalékos biztossággal jelenthesse ki, hogy valóban szabálytalanság történt.

Ez pedig hosszú körökbe telt, nem is beszélve arról, hogy az illetékesek első körben Mark Webber horrorisztikus balesetével voltak elfoglalva.

A legfrissebbek

Hamilton visszavágott Alonsónak
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet