Hamiltoné a pole, Vettel az utolsó helyen Malajziában! - F1VILÁG.HU

Hamiltoné a pole, Vettel az utolsó helyen Malajziában!

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

Lewis Hamilton rajtolhat az élről a Forma-1-es Maláj Nagydíjon! A Mercedes versenyzője egy hajszállal előzte meg Kimi Räikkönent, míg a 3. helyről Max Verstappen startol majd. A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel motorhiba miatt csak a mezőny végéről indulhat.

A Ferrari számára drámai pillanatokkal kezdődött a szepangi kvalifikáció, hiszen a 3. szabadedzés után egy elektronikai probléma miatt ki kellett cserélni a V6-os motort Sebastian Vettel versenyautójában.

Bár a műveletet időben befejezték az olaszok, így Vettel pályára is gurulhatott a Q1-ben, a Ferrari öröme nem tartott sokáig. A német versenyző ugyanis már a bokszból kivezető körében jelezte, problémák vannak az erőforrással: a négyszeres világbajnok a turbónyomásra panaszkodott, majd a bokszba hajtott.

A Ferrari szerelői igyekeztek orvosolni a problémát, végül azonban be kellett látniuk, erre nincs elég idő, így Vettel mért idő nélkül zárta az időmérő edzést, a vasárnapi versenyt tehát a mezőny végéről kezdi meg.

2

A maranellóiak így Kimi Räikkönenben bízhattak: a finn jól is szerepelt a kvalifikáción, végül azonban nem tudta legyűrni a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltont, aki Forma-1-es pályafutása 70. rajtelsőségét szerezte meg Szepangban.

A Mercedes brit pilótája mindössze 45 ezredmásodperccel volt gyorsabb Räikkönennél, míg a 3. rajthelyet a 20. születésnapját ma ünneplő Max Verstappen szerezte meg.

A Red Bull másik versenyzője, Daniel Ricciardo a 4. legjobb időt autózta, a Mercedes új aerodinamikai csomagjával köröző Valtteri Bottas pedig csak 5. lett, közel 7 tizedmásodperccel lemaradva Hamiltontól.

Kiválóan szerepelt Esteban Ocon a Force Indiával, aki a 6. rajtpozíciót csípte el, de minden dicséret megilleti Stoffel Vandoorne-t is, aki F1-es pályafutása legjobb időmérős eredményét érte el a 7. hellyel.

Hirdetés

[tie_full_img]1[/tie_full_img]

Fernando Alonso is a top 10-ben zárt: a spanyol a 10. helyről rajtol majd, Nico Hülkenberg és Sergio Perez mögül.

Nem jutott a Q3-ba a két Williams, valamint a két Toro Rosso. Utóbbi csapatnál első hétvégéjét teljesíti Pierre Gasly – a francia tehetség pedig első F1-es versenyén a 15. helyről indul majd. Gasly alig 1 tizedmásodperccel volt lassabb jóval rutinosabb csapattársánál, Carlos Sainznál.

A Forma-1-es Maláj Nagydíj vasárnap, magyar idő szerint reggel 9 órakor rajtol majd.

Az időmérő edzés végeredménye:

[tie_full_img]idomero[/tie_full_img]

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!