Friss hírek

Hivatalos: Megválik Schumachertől a Haas!

Nem hosszabbít szerződést Mick Schumacherrel a Haas Forma-1-es csapata, így a német versenyző két év után távozni kényszerül az istállótól, és jövőre nem lesz ott a királykategória mezőnyében. Helyét vélhetőlen honfitársa, Nico Hülkenberg veszi át, bár ezt egyelőre nem jelentette be a csapat.

Schumacher 2021-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Haas színeiben, és bár első évében igencsak elégedettek voltak vele, az idei szezon meglehetősen hullámzóan alakult számára. Nemcsak az eredmények nem jöttek az idény elején, de rendkívül komoly anyagi károkkal járó baleseteket is elszenvedett, így hamar megindultak a találgatások a jövőjével kapcsolatban.

A Haas csapata már a múlt hétvégi Brazil Nagydíj előtt meghozta döntését, hogy ki lesz Kevin Magnussen csapattársa a 2023-as évadban, az amerikai istálló pedig nem sokkal ezelőtt hivatalos közleményben jelentette be: megválik Schumachertől, kinek helyét jövőre várhatóan most 35 éves Nico Hülkenberg veszi át, bár ezt egyelőre nem jelentette be a csapat.

Hirdetés
 

„Szeretnék köszönetet mondani Mick Schumachernek azért, amit a csapatért tett az elmúlt néhány évben” – mondta Günther Steiner, az istálló csapatfőnöke. „Mick képességeit jól ismertük az alsóbb sorozatokból, folyamatosan fejlődött versenyzőként a Haas F1-es csapatánál eltöltött időszak során – a szezon korai szakaszában megszerezte első Forma-1-es pontjait is.”

„Bár úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk a jövőben, a teljes csapat a legjobbakat kívánja Micknek pályafutása következő lépéséhez, illetve azon túl.”

Hülkenberg utolsó teljes szezonját még 2019-ben teljesítette a Forma-1-ben a Renault színeiben, 2020-ban pedig a Racing Point csapatától három versenyhétvégén kapott lehetőséget beugróként, míg idén két alkalommal helyettesíthette a koronavírusos Sebastian Vettelt az Aston Martinnál. Hülkenberg összesen 181 Forma-1-es versenyen indult el, pályafutását még 2010-ben kezdte a Williamsnél, és bár volt egy rajtelsősége, a dobogóra egyszer sem tudott felállni.

Schumacher a hírek szerint kezdetben arra pályázott, hogy az év végén visszavonuló Sebastian Vettel helyét vegye át az Aston Martinnál, a silverstone-i istálló azonban Fernando Alonsót akarta, és meg is szerezte a 2023-as évadra. Ezt követően a német pilóta az Alpine-t vette célba, a francia istálló azonban Pierre Gaslyt szerződtette le Alonso helyére. Schumacher a szezon második felében mindent megtett azért, hogy újra bizalmat szavazzon neki a Haas, ám úgy tűnik, kegyvesztett lett Günther Steiner csapatfőnöknél.

A pletykák arról szólnak, a német pilóta 2023-ban a Mercedes tartalékversenyzője lehet, miután jó eséllyel kikerül a Ferrari juniorprogramjából.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hivatalos: Megválik Schumachertől a Haas!
Óriási elismerésben részesült Kevin Magnussen
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!