Friss hírek

Hivatalos: Russell ugrik be Hamilton helyett a Mercedesnél!

George Russell (GBR) Williams Racing.
Emilia Romagna Grand Prix, Sunday 1st November 2020. Imola, Italy.
George Russell vezetheti Lewis Hamilton versenyautóját a hétvégi Szahíri Nagydíjon – jelentette be a német istálló szerda délelőtt!

A Mercedes kedden jelentette be, Lewis Hamilton megfertőződött a koronavírussal: hétfőn két tesztje is pozitív eredményt hozott, így nem állhat rajthoz a hétvégi Szahíri Nagydíjon, és a szezonzárón való szereplése is veszélybe került.

A német istálló aztán szerdán megerősítette, Hamiltont juniorversenyzőjük, George Russell pótolja majd hétvégén, így a fiatal pilóta hatalmas lehetőséget kap a világbajnok istálló színeiben.

A brit tehetség tavaly a Williams színeiben debütált a Forma-1-ben, és idén is a grove-i istállóval állt rajthoz a száguldó cirkuszban – méghozzá kiváló teljesítményt nyújtva: az időmérőn számos alkalommal erőn felül teljesít, bár pontot mindezidáig nem sikerült szereznie.

Ezzel egyidőben eldőlt az is, hogy Russell autóját majd Jack Aitken vezetheti hétvégén a Williamsél.

„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani lojális partnerünknek, a Williamsnek a hozzájárulásukért és nyitottságukért, hogy lehetővé tették George számára, hogy a Mercedesszel versenyezzen ezen a hétvégén” – mondta Toto Wolff.

„A Williamsszel folytatott egyeztetések pozitívak és pragmatikusak voltak, és ezek kulcsfontosságúak voltak az egyezségre jutáshoz.” 

„Nem lesz könnyű dolga George-nak átállni a Williams autójáról a W11-esre, de készen áll a versenyzésre, és nagyon ismeri a 2020-as gumikat, és azt, hogy azok miképp működnek ezeken az autókon.”

„George lenyűgöző formát mutatott idén a Williamsnél, kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy előrébb jussanak a rajtrácson, és nagyon bízom abban, hogy erős teljesítményt nyújt majd Valtteri mellett, aki komoly mércét jelent majd számára.”

„Ez a verseny kisebb mérföldkő lesz számunkra, hiszen láthatjuk, ahogy egyik juniorversenyzőnk először vezethet a Mercedes gyári csapatának színeiben. Feladatunk van ezen a hétvégén, és teljes mértékben arra fókuszálunk, hogy segítsük Valtterit és George-ot abban, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsék a csapatnak.”

„De természetesen gondolatban Lewisszal vagyunk, és amennyire lehet, támogatjuk őt, hogy mihamarabb felépüljön az önkéntes karanténban.”

George Russell a bejelentés után közösségi oldalán üzent:

„Szeretném kihasználni ezt a lehetőséget, hogy óriási köszönetet mondjak a Williamsnél mindenkinek, hogy megkaphatom ezt a hihetetlen lehetőséget, miszerint a Mercedesszel versenyezhetek ezen a hétvégén.”

„Továbbra is 100 százalékig a Williams versenyzője vagyok, és arra fogom használni ezt a lehetőséget, hogy a legjobbaktól tanuljak és jobb versenyzőként térjek vissza hozzájuk, és kőkeményen fogok majd harcolni azokért a pontokért, és azért, hogy előrébb jussunk a középmezőnybe, hiszen ez a célunk, ott akarunk lenni.”

A csapat a későbbiekben jelenti majd be, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon milyen versenyzőpárossal áll rajthoz. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek