Hockenheimban lesz az idei Német Nagydíj - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hockenheimban lesz az idei Német Nagydíj

ADVERTISEMENT

Nem a Nürburgringen, hanem Hockenheimban lesz a Forma-1-es Német Nagydíj a 2015-ös szezonban – árulta el a királykategória kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone.

Még 2007-ben írt alá kollektív szerződést a két németországi helyszínnel Ecclestone arról, hogy évente váltva egymást látják vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét.

Miután a tavalyi versenyt Hockenheimban tartották, idén a Nürburgring lett volna a soros, Ecclestone azonban elárulta, a július 19-i versenyt mégsem ott rendezik.

„Hockenheimban lesz a futam, épp valaminek a közepén tartunk velük” – mondta a 84 esztendős üzletember a Reuters hírügynökségnek.

„A Nürburgringen nem lehet, mert senki sincs ott! Hockenheimmal van egy szerződésünk, csak a kontraktus évein kell módosítanunk. Eddig a Nürburgringgel voltak rotációs rendszerben, őket most kiemeljük ebből a szerződésből.”

HIRDETÉS
Hockenheimban lesz az idei Német Nagydíj
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen