Így alakul át a McLaren Boullier távozása után - F1VILÁG.HU

Így alakul át a McLaren Boullier távozása után

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A McLaren ügyvezetője, Zak Brown elárulta, hogyan működik majd a brit istálló struktúrája azok után, hogy Eric Boullier versenyigazgató szerdán távozott posztjáról.

A wokingi gárda szerdán jelentette be hivatalosan Boullier távozását, aki kedd este mondott fel a McLarennél azok után, hogy a brit istálló idén is képtelen az élmezőnyben harcolni.

A McLaren ezzel együtt jelentős átszervezésekbe kezdett: nem nevezett ki közvetlen utódot Boullier posztjára, ehelyett Andrea Stella lesz a teljesítményért felelős vezető, miközben Gil de Ferran sportigazgatóként csatlakozik a csapathoz.

Stella a Ferrarinál kezdte F1-es pályafutását, majd 2015-ben, Fernando Alonso versenymérnökeként érkezett a McLarenhez.

Ezt követően lett vezető mérnök a csapatnál, új pozíciójában pedig „ő lesz a vezető a versenypályán, ő felel majd a teljesítmény maximalizálásáért a versenyhétvégéken” – mondta a McLaren ügyvezetője, Zak Brown.

„Konzultálni és együtt fog működni a mérnökökkel, Gil de Ferrannal, Paul James csapatmenedzserrel: bárkivel, akivel úgy érzi, hogy együtt kell dolgoznia ahhoz, hogy megkapja a döntéshez szükséges információkat.”

„Andrea azért lesz ott, hogy maximalizálja a hétvégéket. Gil pedig sportszakmai kontextusában kell, hogy maximalizálja a csapat és a versenyzők teljesítményét.”

De Ferran korábban konzulensként dolgozott együtt a McLarennél, Brown szerint pedig szükség volt némi vérfrissítésre, ő pedig sokat segíthet a fiatal versenyzőkkel való munkában.

A korábbi Indy500-győztes, illetve kétszeres IndyCar-bajnok tapasztalata ráadásul sokat érhet, hiszen a McLaren jelenleg is kiértékeli annak lehetőségét, hogy egy egész szezonos autót indít az amerikai versenysorozatban jövőre.

Hirdetés

Gil de Ferran korábban dolgozott a BAR, illetve a Honda F1-es csapatánál – 2005-től egészen 2007 közepéig.

„Pár hónapja vontuk be Gilt, mert rájöttünk, hogy talán használhatnánk az ő tapasztalatait, hogy a legtöbbet hozzuk ki versenyzőinkből és mérnökeinkből” – mondta Brown.

„Akkoriban még nem terveztük azt, hogy egy ilyen szerepkört adunk neki. De a dolgok kialakultak, és minden a helyére került, így azt gondoltuk, kiváló sportigazgató lenne belőle.”

A McLaren arról még nem döntött, hogy a későbbiekben lesz-e közvetlen utódja Boulliernek. A francia szakember közvetlenül Brownnak jelentett, felelősségi körét most a McLaren műveleti vezetője, Simon Roberts vette át.

„A struktúránk és a munkamódszereink vezettek el oda, ahol ma tartunk. Bízom abban, hogy ez egy remek kiindulásipont lesz számunkra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!