Érkezik a „sokkal jobb” Forma-1-es esőgumi - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Érkezik a „sokkal jobb” Forma-1-es esőgumi

Egy vadonatúj esőgumit vezet be a Pirelli a Forma-1-ben a 2023-as idény közben – adott tájékoztatást erről kedden este a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
Ferrari, Carlos Sainz, Pirelli, wet tyre test 2023, Fiorano
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

A Forma-1 Bizottsága a minap tartotta idei első ülését Londonban, itt döntöttek egyebek mellett arról, hogy az elmúlt hónapokban sikerrel tesztelt új esőgumikat élesben is használhatják majd a száguldó cirkusz csapatai.

FIA: Túl sokat azért ne várjunk a szabálymódosításoktól

A Pirelli a mezőny alakulataival közösen dolgozott azon, hogy a versenyzők részéről sok kritikát kapó esős abroncsokon javítsanak, ennek pedig meg is lett az eredménye: a jobban működő gumikat az Emilia Romagna Nagydíjtól kezdődően használhatják majd az F1-es versenyzők.

Az FIA közlése szerint az új esőabroncsok sokkal jobbak lesznek majd az eddig használt gumiknál, sőt, gumimelegítő paplanok használatára sem lesz szükség. A Forma-1-es idény március 5-én startol majd Bahreinben, az imolai hétvége a világbajnokság hatodik állomása lesz majd május 19-21. között.

Érkezik a „sokkal jobb” Forma-1-es esőgumi
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”