Jelentős átszervezések a McLarennél, távozik a technikai igazgató! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Jelentős átszervezések a McLarennél, távozik a technikai igazgató!

Távozik a McLaren Forma-1-es csapatától eddig technikai igazgatóként tevékenykedő James Key – jelentette be a patinás istálló, mely egyúttal megerősítette a Ferrari korábbi kulcsembere, David Sanchez érkezését is.
Lando Norris, McLaren
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A McLarennel komoly átszervezések zajlanak jelenleg is, a folyamat pedig Andreas Seidl csapatfőnök téli távozásával kezdődött meg, kinek helyét Andrea Stella vette át. A wokingi gárda természetesen mihamarabb szeretne újra a győzelmekért és a világbajnoki címekért harcolni a Forma-1-ben, a 2023-as szezon azonban nem az istálló várakozásai szerint indult, két futam után a McLaren pont nélkül áll a tabellán.

A brit csapat csütörtökön jelentette be, távozott a technikai igazgatói posztról James Key, a McLarennél pedig úgy döntöttek, változtatnak struktúrájukon, és mostantól nem egyetlen ember felügyeli az alakulat technikai részlegét. Ennek megfelelően a 32 évnyi F1-es tapasztalattal rendelkező Peter Prodromou az aerodinmikai részleg technikai vezetője lesz, Neil Houldey pedig a mérnöki- és tervezési osztályon zajló folyamatokat felügyeli majd.

A McLaren egyúttal megerősítette azt is, a Ferraritól nemrég távozó, és az elmúlt két évben az olasz istálló F1-es autóinak tervezéséért felelős David Sanchez visszatér hozzájuk, és 2024. január 1-től az autókoncepcióért és a teljesítményért felelős részleg vezetői feladatait látja el.

A fent említett három szakember közvetlen felettese a csapatfőnök, Andrea Stella lesz.

HIRDETÉS

De további változtatások is történnek a McLaren struktúrájában, Giuseppe Pesce ugyanis az aerodinamikai részlegen Prodromou jobbkeze lesz majd, míg Piers Thynne kiterjesztett feladatkört kap majd operatív vezérigazgatóként. 

Norris szerint a Mercedes belháborúja a McLaren malmára hajthatja a vizet

Jelentős átszervezések a McLarennél, távozik a technikai igazgató!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján