Jól felkészültek az idénynyitóra a Caterhamnél - F1VILÁG.HU

Jól felkészültek az idénynyitóra a Caterhamnél

HIRDETÉS

Jól felkészülten várja a 2013-as szezon első versenyét, a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjat a Caterham Forma-1-es csapatának versenyzőpárosa.


Jól felkészülten várja a 2013-as szezon első versenyét, a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjat a Caterham Forma-1-es csapatának versenyzőpárosa.

A kiscsapat idén vadonatúj felállással vág neki az F1-es bajnokságnak, versenyzői ugyanis a Marussiától érkezett Charles Pic, valamint az újonc Giedo van der Garde lesznek.

Pic a csapat hivatalos melbourne-i előzetesében kifejtette, alig várja már a jövő hétvégét, bár tudja, nem lesz könnyű dolguk.

„Alig várom, hogy visszatérjünk Melbourne-be, ezúttal első versenyem vár rám a Caterham színeiben, és azt hiszem, igazán remek hétvége vár ránk” – mondta a francia tehetség.

„Melbourne maga egy igazán remek város. Nagyszerű a hűvös európai tél végéből az ausztráliai nyárba érkezni, még akkor is, ha a hosszú repülőúttól kissé elfárad az ember. Fizikailag jól felkészültnek, és mentálisan erősnek érzem magam, szóval ez nem okoz majd gondot.”

„A melbourne-i pálya is kiváló. Gyors, de mivel egy részét közútként használják, nagyon nehéz tiszta első kört futni. Az első szabadedzés elég csendes szokott lenni, mert a pálya még nyers, de sokat fejlődik a hétvége során.”

„A tesztek után határozottan készen állunk már a versenyzésre. Vannak elképzeléseink arról, hogy is fogunk kezdeni, és azt gondolom, igazán érdekes szezon vár ránk. Bármi is történjék, nagyon fogom élvezni a Caterhamnél való munkát, nagyszerű egy olyan csapat tagjának lenni, melyre ilyen izgalmas jövő vár.”

Pic csapattársa, Giedo van der Garde szintén nagyon magabiztosan nyilatkozott: a Caterham versenyzője első F1-es hétvégéjére készül.

„Hogy őszinte legyek, már alig várom, hogy elkezdődjön! Melbourne-ben futom életem első F1-es versenyét, és bár eltartott egy darabig, mire elértem idáig, jól felkészült vagyok, és alig várom már, hogy versenyezzünk” – mondta a holland versenyző.

Hirdetés

„Mivel tavaly sok időt töltöttem el az istállónál, semmi sem új számomra, de persze ettől függetlenül ez most egy teljesen más világ. Viszont élvezem minden egyes percét. Bár tudjuk, hogy nem a győzelemért fogunk harcolni a mezőny végén, azzal is tisztában vagyok, hogy szeretnék megfelelő helyzetben lenni ahhoz, hogy kihasználjak minden lehetőséget, ami az utamba kerül.”

„Egész télen keményen dolgoztam, fizikailag és mentálisan is készen állok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!