Kezdődnek az F1-es tesztek, ők ülnek autóba szerdán - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Kezdődnek az F1-es tesztek, ők ülnek autóba szerdán

Nagy napra virradnak szerdán a Forma-1 rajongói, Barcelonában ugyanis megkezdődik a 2020-as idényre való felkészülés: az első teszthéten a száguldó cirkusz mezőnye 3 napot tölt majd el a barcelonai versenypályán.
Carlos Sainz McLaren MCL35
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

Ez lesz idén az első alkalom, hogy az összes 2020-as versenyautó egyszerre gurul pályára, sőt, a tesztnap reggelén még az Alfa Romeo új modelljéről is lehull majd a lepel, hiszen eddig csupán egy „Valentin-napi” fényezésben láthattuk Kimi Räikkönen autóját.

A 2007-es világbajnok egyébként a nyitónapon nem ül autóba, az Alfa Romeónál ugyanis szerda délelőtt a tesztpilóta Robert Kubica lesz szolgálatban, aki délután adja át a volánt Antonio Giovinazzinak. Räikkönen majd csütörtökön ülhet autóba.

A világbajnoki címvédő Mercedesnél Valtteri Bottas kezdi meg a munkát délelőtt, délutánra pedig átadja a volánt csapattársának, Lewis Hamiltonnak. A Ferrarinál Sebastian Vettel kezd majd, csütörtökön ő és Leclerc is körözhet, pénteken pedig csak a monacói dolgozhat az SF1000-es versenyautóval.

Nagy álmokat dédelget idén a Red Bull: az energiaital-gyárosok 2020-ban a világbajnoki címét szeretnének harcolni, a felkészülést pedig Max Verstappen kezdi meg az új autóval. Csapattársa, Alexander Albon szerdán köröz majd, pénteken pedig mindkét pilóta lehetőséget kap.

HIRDETÉS

A McLarennél Carlos Sainz, míg a Renault-nál Esteban Ocon és Daniel Ricciardo is pályára gurul szerdán, míg az AlphaTauri új autójával Daniil Kvyat kezdi meg a munkát, mielőtt csütörtökön átadja a lehetőséget Pierre Gaslynak.

A Haasnál Kevin Magnussen dolgozhat, a Racing Pointnál és a Williamsnél pedig mindkét pilóta lehetőséget kap a nyitónapon.

A barcelonai teszt eseményeivel természetesen a hét folyamán folyamatosan jelentkezünk majd, weboldalunk mellett tehát Facebook-oldalunkat és Instagram-oldalunkat is érdemes lesz figyelemmel kísérni!

Ők ülnek autóba az első tesztnapon:

Kezdődnek az F1-es tesztek, ők ülnek autóba szerdán
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján