Kobayashi szerint túl veszélyesek az új orrkúpok - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Kobayashi szerint túl veszélyesek az új orrkúpok

ADVERTISEMENT

A Caterham versenyzője, Kamui Kobayashi szerint a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) át kellene gondolnia az idei évre bevezetett szabályokat, az új, alacsonyabb orrkúpok ugyanis túlságosan veszélyesek.

A japán versenyző egy fékhiba miatt már az első körben kiesett az Ausztrál Nagydíjon: hátulról eltalálta Felipe Massa versenygépét, így mindkettejüknek fel kellett adniuk a futamot.

A balesetről készült felvételeken jól látszik, Kobayashi autójának eleje gyakorlatilag becsúszott Massa Williamse alá, ami megerősítette a Red Bull főtervezőjének, Adrian Newey-nak azon félelmét, miszerint az új szabályokkal csak még veszélyesebb lett a Forma-1.

Kobayashi szintén úgy vélekedik, a helyzetet mindenképpen meg kell vizsgálnia az FIA-nak.

„Elég komoly probléma volt, és nagyon veszélyes lehet egy versenyző számára” – mondta a Caterham versenyzője Malajziában.

HIRDETÉS

„Azt hiszem, szerencsés voltam, hogy nem sérültem meg, ha ugyanis Monzában történik mindez, akkor az bizony veszélyes lett volna. Az albert parki első kanyarban nem olyan nagy a tempó. Amikor viszont megláttam a képeket a balesetről, hát elég ijesztő volt.”

„Komolyan kell vennünk a történteket, mert biztonsági okok miatt választottuk ezeket az új orrkúpokat. Azt gondolom, újra beszélnünk kell arról, hogy mit is lehet tenni a szabályokkal.”

Kobayashi szerint túl veszélyesek az új orrkúpok
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen