Következetességre törekszik a McLaren ásza - F1VILÁG.HU

Következetességre törekszik a McLaren ásza

HIRDETÉS

A következetességen javítana a bajnokság hátralévő hét versenyén Lewis Hamilton, a McLaren Forma-1-es csapatának versenyzője, elmondása szerint ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy az élen zárja az idei évet.


A következetességen javítana a bajnokság hátralévő hét versenyén Lewis Hamilton, a McLaren Forma-1-es csapatának versenyzője, elmondása szerint ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy az élen zárja az idei évet.

A 2008-as év legjobbja jelenleg 37 pontos hátrányban van a világbajnoki tabellán a listavezető Fernando Alonsóval szemben, és bár mindketten három futamot nyertek eddig, a ferraris sokkal egyenletesebb teljesítményt tudott nyújtani az idei évadban, mint Hamilton.

„Fernando hihetetlenül következetes a szezon során, sokkal kevesebb problémája volt, mint a többieknek, de ez a játék lényege” – mondta a McLaren versenyzője szerdán a Reutersnek.

„Olyan csapatra van szükséged, mely nem zavarodik össze a kerékcseréknél, egy olyan autóra, mely megbízható, és emellett neked is tenned kell a dolgod. Sajnos néhány alkalommal nem értem célba – vagy épp kiütöttek –, és volt sok problémánk a bokszutcában is.”

„Ha tehát az év hátralévő részében is folytatni tudjuk azt, hogy a mi kerékcseréink a leggyorsabbak, a miénk a leggyorsabb autó, és mi vagyunk a legkövetkezetesebb versenyzők, akkor megnyerhetjük a világbajnoki címet.”

A 2012-es szezon második fele biztatóan alakult Hamilton számára, hiszen – bár Belgiumban már az első kanyarban kiesett egy baleset miatt – Magyarországon és Olaszországban is nyerni tudott. A brit pilóta éppen ezért optimistán várja a Szingapúri Nagydíjat.

„Legalább annyit remélhetek ettől a hétvégétől, hogy harcban maradok. Jó autónk van, úgyhogy remélem, hogy az elmúlt versenyen látott teljesítményünket itt is meg tudjuk ismételni. Úgy érzem, jó formában vagyok, fizikailag is fitt vagyok és készen állok.”

„A hőmérséklet nagyon magas. Ma például felvettem az öltönyömet, és autóvezetés közben őrülten izzadtam. A versenyen hasonló lehet a helyzet. Van rajtunk egy termikus alsóruházat, az overall, aztán a maszk, a kesztyű és a sisak. Ráadásul a páratartalom is nagyon magas, szóval semmi hideg levegő nem jut a cockpitbe, úgyhogy nagy fizikai igénybevételt jelent a vezetésre koncentrálni.”

Hamilton Monzában aratott győzelmét beárnyékolta nagynénje halála – elmondása szerint ez volt az oka annak, hogy nem volt felhőtlenül boldog történelmi diadala után, nem pedig azok a pletykák, melyek szerint jövőre a Mercedesnél folytatja pályafutását.

Hirdetés

„Azon a héten temettük el nagynénémet, szóval állandóan a fejemben járt, különösen az elmúlt három hétben. Szóval nehéz időszakon ment keresztül a család. A győzelemnek pedig örültem, higgyenek nekem. Elvégre egy olyan versenyt nyertem meg, ahol korábban még nem sikerült győznöm.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!