Közbelép az FIA a delfinezés megszüntetése érdekében!

A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csütörtökön bejelentette, a versenyzők többségének panasza után lépéseket tesz annak érdekében, hogy csökkentsék a versenyautók delfinező mozgását.

Az úgynevezett delfinezés már a szezon kezdete óta gondot okoz az F1 csapatainak, noha több istálló, köztük a Red Bull és a Ferrari meglehetősen jól kordában tudja tartani azt, így az ő esetükben nem megy különösebben a teljesítmény rovására. A Mercedesnél viszont nem ez a helyzet: ők az autó pattogó mozgása miatt képtelenek kihozni a W13-asból a benne rejlő potenciált.

Az elmúlt hetekben több versenyző is felszólalt azzal kapcsolatban, hogy az autók pattogó mozgása komoly veszélyt jelent rájuk nézve, hosszabb távon pedig egészségkárosodást okozhat.

Hirdetés
 

Az FIA végül a Kanadai Nagydíj előtt lépett is az ügyben: egy új technikai direktívát küldött ki a csapatoknak, melyben arról tájékoztatta azokat, a versenyzők biztonsága érdekében kénytelen közbelépni, és olyan lépéseket követel meg a csapatoktól, melyek enyhítik vagy megszüntetik a delfinezés jelenségét.

Az FIA közleményében kiemelte, főleg a versenyzők koncentrációja miatt tesz lépéseket, ezért a csapatok egyhangú beleegyezése sem szükséges, hiszen a biztonság növelése a cél. A sportot irányító testület orvosokkal is konzultált az ügyben, ezt követően hozta meg döntését.

Az FIA a kiadott technikai direktívában iránymutatást ad a csapatoknak arra vonatkozóan, hogy a továbbiakban hogyan kívánja kezelni a problémát. Első lépésként alaposabban ellenőrzi majd az autó alján elhelyezett kopólapokat és csúszótalpakat, azok tervezését és kopását.

Meg fognak továbbá határozni egy mérőszámot az autó függőleges irányú mozgása alapján, ami határértékként szolgál a vertikális oszcillációk szintjével kapcsolatban. Ezen mérőszám matematikai képletét az FIA még vizsgálja, a csapatokat megkérték, hogy járuljanak hozzá a folyamathoz.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!