Lawson különösen nehéz hétvégét zárt Miamiban: a sprintfutamon két pontot szerzett ugyan, ám később időbüntetést kapott Fernando Alonso kiforgatása miatt, így elbukta a megszerzett egységeket. A vasárnapi versenyen pedig már az első körben összeakadt Jack Doohannel, ami gyakorlatilag megpecsételte a sorsát.
„A legtöbb hétvége elég sokkoló volt” — mondta Lawson, aki mindössze két verseny után volt kénytelen távozni a Red Bull nagycsapatától, azóta a Racing Bullsnál folytatja a versenyzést. „A komfortérzet szempontjából nagyon jól érzem magam az autóban, és a tempó a legtöbb helyszínen rendben volt.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Sajnos eredmény nincs. Nincsenek pontjaink. Nagyon sok a változó tényező ebben a sportban, és egy teljes versenyt jól összerakni nem egyszerű. A tempó a legtöbb helyen megvolt. Egyszerűen eddig semmi sem jött össze számunkra.”
HIRDETÉS
Lawson a miami futam első kanyarjában keveredett ütközésbe Jack Doohannel, ám ennek ellenére több mint fél távig próbálta folytatni a versenyt, mielőtt csapata úgy döntött, hogy feladják a futamot.
HIRDETÉS
„Nagyon jól sikerült a rajtom, és egy hatalmas rés nyílt meg az első kanyar felé” – idézte fel az esetet a Racing Bulls versenyzője. „Mentem előre, követtem az előttem lévőt. Aztán egyszer csak oldalról kaptam egy ütést, nem is tudom pontosan, mi történt. Elég komoly sérüléseket szenvedtünk.”
„Vártunk arra, hogy esetleg megérkezik az eső, vagy valami változás történik – de végül nem jött semmi.”
HIRDETÉS




