Leclerc: Ez a pálya nem elnéző - F1VILÁG.HU

Leclerc: Ez a pálya nem elnéző

HIRDETÉS
Csúnya balesettel zárta a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki edzésnapját Charles Leclerc. A monacói szerencsére nem sérült meg, csapatára azonban sok munka vár éjszaka.

Leclerc a pálya 22-es kanyarjában csapta nagy tempónál falnak a Ferrarit, mely nagyon összetört, a csapat tájékoztatása szerint azonban nem kell motor- vagy kasztnicserétől tartaniuk.

Leclerc végül a 10. legjobb idővel zárta a napot, és elmondása szerint van potenciál a Ferrariban ezen a hétvégén.

„A napunk sajnos nem úgy végződött, ahogy szerettük volna” – mondta csalódottan a monacói.

„Viszont sikerült teljesíteni a tervezett programot, és minden tesztet elvégeztünk, amit szerettünk volna a két edzés során. A potenciál megvan, és ha sikerült mindent összerakni szombaton, jó napunk lehet.”

„Sajnálom a csapatot, mert rengeteg munka vár rájuk, hogy felkészítsék az autót, de mindent megteszek majd azért, hogy a lehető legjobb eredménnyel háláljam meg nekik.”

A Ferrari versenyzője beszélt az új dzsiddai pályáról is, mely igazán elnyerte a tetszését a baleset ellenére.

„A pálya nagyon tetszik, és azt mondanám, hogy a tempós részen a legjobb vezetni. Viszont nem elnéző, nincs helye a hibáknak. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az ember elkapja a ritmust azokban a kanyarokban, amelyekbe vakon érkezünk meg. De amint sikerült, még izgalmasabb vezetni.”

„A tapadás jobb volt, mint vártam, és remek munkát végeztek, akik a takarításán dolgoztak, jóval kevésbé volt poros, mint csütörtökön. Igazán különös volt a pálya fejlődése, ami más volt, mint amit általában az utcai pályákon látunk.”

„Szombaton az lesz a kulcs, hogy a megfelelő pillanatban guruljunk pályára az időmérőn, és a forgalmat elkerülve tiszta kört fussunk, mivel a pálya nagyon szűk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Leclerc: Ez a pálya nem elnéző
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!