Leclerc vezetésével kettős Ferrari-győzelem, Norris és Verstappen hatalmasat csatáztak Austinban! - F1VILÁG.HU

Leclerc vezetésével kettős Ferrari-győzelem, Norris és Verstappen hatalmasat csatáztak Austinban!

HIRDETÉS
Charles Leclerc vezetésével kettős győzelmet aratott a Ferrari csapata a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon. A monacói versenyző a 4. helyről rajtolva győzött, a verseny hajrájában pedig a két bajnokesélyes, Max Verstappen és Lando Norris vívott kiélezett csatát egymással a dobogó legalsó fokáért.

A Forma-1 csapatait kedvező, az elmúlt napokban tapasztaltakhoz hasonló időjárási körülmények fogadták Austinban, a 27˚C körüli levegőhőmérséklethez azonban ezúttal közel 50˚C-os aszfalt társult.

A pole pozícióból a McLaren ifjú titánja, Lando Norris rajtolhatott, mellőle Max Verstappen várta a piros lámpák kialvását, míg a második rajtsorban a Ferrarik sorakoztak, őket Oscar Piastri és Pierre Gasly követte. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a 17. helyről vágott neki az 56 körös versenynek, míg csapattársa, George Russell a bokszutcából rajtolt.

A RAJT

Norris jól kapta el a rajtot, Verstappen azonban bevetődött mellé az 1-es kanyar féktávján, ám mindketten szélesen fordultak, ezt pedig Charles Leclerc használta ki a legjobban, aki el tudott menni mellettük, így az élre is állt. Sainz nem sokkal később ugyancsak próbálta megelőzni Verstappent, de nem tudott elmenni mellette. Norris visszacsúszott a 4. helyre, Lewis Hamilton pedig a 17. helyről feljött a 12. pozícióba. A hétszeres világbajnoknak viszont nem volt szerencséje, a 2. körben a sóderágyba csúszott, és nem tudta folytatni a versenyt. Érkezett a biztonsági autó.

A biztonsági autó az 5. kör végén hagyta el a pályát, Leclerc pedig igyekezett ellépni az őt üldözőktől. A monacóinak nem is volt nehéz dolga, parádés tempót tudott diktálni az élen, a többiek pedig nemigen tudták tartani vele a lépést, a 20. körben már 8 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt.

Az élmezőnyből Carlos Sainz érkezett először kerékcserére: a Ferrari spanyolja a 21. kör végén érkezett a 3. helyről, a bokszkiállást követően pedig az 5. pozícióban tért vissza a pályára. Verstappen a 25., Leclerc a 26. kör végén hajtott a bokszutcába, ők is a kemény keverékű abroncsokat kapták a folytatásra.

NAGY CSATA A BAJNOKESÉLYESEK KÖZÖTT

A verseny hajrájában a Ferrarik kényelmesen elléptek az üldözőktől, Leclerc folyamatosan 5 másodperc körüli előnnyel autózott csapattársa előtt. Norris viszont egyre inkább zárkózott a 3. helyen autózó Verstappenre, 10 körrel a vége előtt pedig már DRS-távolságon belül autózott bajnoki ellenfele mögött, és támadásba is lendült.

Az 52. körben aztán Norris többszöri próbálkozás után megelőzte Verstappent, ám miután a manőver a pályán kívül történt, a holland azonnal panaszkodott is a rádión, a versenybírók pedig el is kezdték vizsgálni az esetet.

Hirdetés

Charles Leclerc végül sima győzelmet aratott Austinban: a monacói versenyző idei harmadik diadalát aratta, mögötte pedig csapattársa, Carlos Sainz ért célba a 2. pozícióban. A versenybírók végül 5 másodperces időbüntetéssel sújtották Norrist, így a dobogó legalsó fokára végül Max Verstappen állhatott fel. A további pontszerzők: 5. Piastri, 6. Russell, 7. Perez, 8. Hülkenberg, 9. Lawson, 10. Colapinto.

A Forma-1-es világbajnokság jövő hétvégén folytatódik a Mexikóvárosi Nagydíjjal.

Az Amerikai Nagydíj végeredménye:

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Leclerc vezetésével kettős Ferrari-győzelem, Norris és Verstappen hatalmasat csatáztak Austinban!
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!