Liuzzi elégedett a Force India új autójával - F1VILÁG.HU

Liuzzi elégedett a Force India új autójával

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy szinte végig esett az eső, és csak néhány kört tudott száraz pályán megtenni, Vitantonio Liuzzi elégedetten nyilatkozott idei első tesztnapjáról, amit már vadonatúj versenygépével teljesített.

Annak ellenére, hogy szinte végig esett az eső, és csak néhány kört tudott száraz pályán megtenni, Vitantonio Liuzzi elégedetten nyilatkozott idei első tesztnapjáról, amit már vadonatúj versenygépével teljesített.

A Force India kedden mutatta be idei autóját, és miután Adrian Sutil bejáratta Silverstone-ban, a spanyolországi Jerezbe vette az irányt, ahol szerdán megkezdődött az idei második tesztprogram.

“Egy elég jó és érdekes napunk volt” – mondta Liuzzi. “A legfontosabb dolog az volt, hogy leellenőrizzük, minden rendben van-e az autóval, és úgy gondolom, minden úgy ment, ahogy azt elterveztük.”

“Az autó minden körülmények között megfelelően reagált, és úgy teljesített, ahogy teljesítenie kell az első teszten. A sebessége még nem tiszta, hiszen nincs mihez viszonyítanunk az eső miatt, azonban úgy gondolom, hogy minden rendben van. Az autó teljesítménye és a megbízhatósága is elfogadható.”

“Az első benyomásaim mindenképpen pozitívak, és optimista vagyok, bár a mai napból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Már alig várom a következő napokat, és bízom abban, hogy megerősíthetjük: minden rendben van az autóval.”

A silverstone-i bázisú alakulat a tavalyi évben fantasztikusan teljesített a gyors pályákon, ám csúnyán elvérzett a nagy leszorító erőt megkövetelő helyszíneket, így a szakemberek külön odafigyeltek arra, hogy ezt a problémát kiküszöböljék az idei évben.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint sikerült-e javulást elérni ezen a téren, Liuzzi így felelt: “Nagyon nehéz megmondani, hiszen szinte végig vizes volt a pálya. A száraz burkolaton megtett néhány köröm alatt viszont úgy éreztem, nagyobb a tapadása az idei autónak, mint elődjének. Ez pedig pozitív dolog.”

Bár sokan azt gondolják, hogy a múlt heti tesztprogram kihagyása miatt – ahol mindhárom nap szárazon folyt a körözés – hátrányba kerülhet a csapat, az olasz pilóta szerint jól döntöttek, hogy kivártak.

“Ha nem vagy 100%-osan készen arra, hogy megkezd a munkát, akkor jobb, ha inkább vársz” – magyarázta. “Még három napunk van ezen a héten, és négy a következőn, szóval nem gondolom, hogy olyan szerencsétlenek lennénk, hogy úgy kelljen megérkeznünk a szezonnyitónak helyet adó Bahreinbe, hogy nem köröztünk száraz pályán.”

“Jó döntés volt, hogy kihagytuk a valenciai tesztet, mert szükségünk volt arra, hogy teljesen készen álljunk az előttünk álló feladatra, és most úgy érzem, készen állunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!