Az idei szezonból viszont még 9 verseny hátravan, ezek a futamok pedig döntőek lehetne a Red Bull döntése szempontjából. Marko korábban egy interjúban beszélt arról, a Mexikói Nagydíj környékén dőlhet el, kit ültetnek majd Max Verstappen mellé a másik Red Bullba jövőre.
HADJAR A JÖVŐ?
Hadjar teljesítményét viszont ő is nagyszerűnek tartja, ugyanakkor rámutatott arra is, az ifjú francia sokkal kevesebb F1-es tapasztalattal érkezett meg a királykategóriába, mint például a Mercedes ifjonca, Andrea Kimi Antonelli.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Nem igazán volt meglepő, ha valaki megnézi Hadjar útját a Forma-1-be, és hogy mit hozott ki belőle. De ön most csak Toto Wolffot (a Mercedes-főnököt – a szerk.) ismétli, amikor azt mondja, milyen nagyszerű versenyző Kimi Antonelli” — mondta az OE24 című osztrák lap kérdésére a Red Bull-főnök, majd a lap munkatársának felvetésére, miszerint Antonelli ígéretesebben kezdte F1-es pályafutását, Marko így reagált: „Igen, de 10.000 kilométernyi teszteléssel egy kétéves autóban, amellyel a Mercedes éjjel-nappal hagyta gyakorolni. Hadjar ezzel szemben a szezon előtt talán 500 kilométert tett meg egy F1-es autóval.”
HIRDETÉS
Tény, Hadjar számára nem indult jól az idény, hiszen az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon már a felvezető körön a gumifalnak csapta autóját.
HIRDETÉS
„Egy kicsit túlzásba vitte. Legalább a sisakját levehette volna, hogy mindenki lássa, igazából nem is sírt!” — mondta Marko. „Persze, azok az idők nem voltak könnyűek, de a tempó mindig ott volt benne, és végül minden összeállt.”
Arra a kérdésre, hogy Liam Lawson lefokozása után miért Yuki Tsunodát, és miért nem egyből Hadjart ültették a Red Bull autójába, a tanácsadó kifejtette: „Mert ehhez egy bizonyos rutinra van szükség. Egy topcsapatnál sokkal nagyobb a nyomás, ezt a Mercedes példája is mutatja (Antonellire utalva – a szerk.).”
Hadjar múlt hétvégi, zandvoorti remeklése természetesen újra felvetette a kérdést, vajon 2026-ban ő lehet-e Max Verstappen csapattársa. Marko elárulta, nem sietős dönteniük.
HIRDETÉS
„Majd meglátjuk. Októberig van időnk meghozni ezt a döntést” — fogalmazott, majd kitért Hadjar személyiségére is: „Vidám fickó. És rendkívül intelligens: az édesanyja egy 4000 fős cég HR-vezető-helyettese, az édesapja pedig atomfizikus.”
Arra a kérdésre, hogy Hadjar együtt tudna-e dolgozni a jövőben Laurent Mekies csapatfőnökkel a Red Bullnál, Marko így felelt: „Mekies kiváló technikus, ami a mai Forma-1 bonyolultságában óriási előny. Jól bánik az emberekkel, egészen más légkör uralkodik, mint korábban (a júliusban menesztett Christian Horner idején – a szerk.).”
HIRDETÉS
VERSTAPPEN IS BÍZIK A RED BULLBAN
Az osztrák szakember azt mondja, Max Verstappen is úgy gondolja, a Red Bull jó úton indult el Horner menesztése után.
„Az elmúlt hetekben mindent megfigyelt, és meg van győződve róla, hogy jó irányba haladunk” — fogalmazott, majd kitért Verstappen zandvoorti második helyére is.
„Reálisan kell nézni a dolgokat. A McLaren olyan, mintha egy másik bolygóról jöttek volna. Amikor odalépnek, háromnegyed másodperccel gyorsabbak körönként. Mi legalább a Ferraritól és a Mercedestől elszakadtunk, ők egy másodperccel vannak mögöttünk.”
TUDNAK MÉG GYŐZNI IDÉN?
Marko abban bízik, lesz még lehetőségük versenyt nyerni az idei szezonban: „Olyan pályákon, mint Baku, Austin, Dzsidda vagy Mexikó, összejöhet – minél gyorsabb a pálya, annál jobb nekünk.”
A Red Bull tanácsadója arra ugyanakkor nem számít, hogy a hétvégi Olasz Nagydíjon bele tudnak majd szólni a győzelemért folyó küzdelmekbe.
„Az túl korán jön. Ráadásul túl sok a sikán. A McLarenek mögött még a dobogó is nehéz lesz számunkra. Elöl Piastri simán levezényli a következő futamot – most, hogy számára már gyakorlatilag lefutott a világbajnokság.”
HÁTRÁNYBÓL KEZDIK 2026-OT
Az osztrák lap által készített interjúban szóba kerültek a 2026-os technikai szabályok is: a Red Bull jövőre már nem a Honda erőforrásaival vág neki az F1-es küzdelmeknek, hanem saját motort fejleszt. Markót szembesítették Christian Horner korábbi szavaival, aki azt mondta, elképzelhető, hogy kezdetben nem lesznek versenyben a győzelmekért.
„Ha a riválisaink tapasztalatait nézzük, ez valóban így van” — mondta Marko. „De én azt mondom: majd meglátjuk. A téma annyira összetett, hogy az új szabályok mellett bármi megtörténhet. Lesznek óriási meglepetések, pozitívak és negatívak is. Én most a pozitívakban hiszek.”




