Massa lenyűgözte a Williams csapatát - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Massa lenyűgözte a Williams csapatát

ADVERTISEMENT

Felülmúlta csapata, a Williams várakozásait Felipe Massa – ezt mondja Pat Symonds, a patinás brit istálló technikai igazgatója.

Felülmúlta csapata, a Williams várakozásait Felipe Massa – ezt mondja Pat Symonds, a patinás brit istálló technikai igazgatója.

Massa 2008-ban a Ferrarinál még a világbajnoki címért harcolt, az olasz csapatnál eltöltött utolsó éveiben azonban árnyéka volt önmagának: végül 2014-ben csatlakozott a Williamshez, idén pedig mindössze két pont választja el ifjú csapattársától, a Ferrari jövőbeli pilótájának kikiáltott Valtteri Bottastól.

„Amikor leszerződtettük Felipét, én személy szerint nagyon boldog voltam, mert jól ismerem Fernandót [Alonso], és tudom, hogy bárki, aki képes volt versenyezni vele, az nagyon jó” – mondta Pat Symonds az AUTOSPORT-nak.

„Felipe képes volt versenyezni Fernandóval, és meg is tette. De ettől függetlenül is meglepett, milyen jól beilleszkedett a csapatba. Azzal, hogy egy olyan környezetbe került, ahol igencsak nagyra tartják őt, még jobban teljesített, mint azt vártam.”

Miközben Massa már 13. szezonját tapossa az F1-ben, Bottas harmadik évében jár, Symonds pedig meg van győződve arról, a finn tehetség tovább javul majd.

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

HIRDETÉS

„Amikor én a 2013-as év második felében csatlakoztam a csapathoz, kimentem néhány futamra, és láttam, milyen nehéz dolga volt Valtterinek” – mondta Symonds.

„Egy olyan autót kellett vezetni, amit nagyon nehéz volt egy olyan csapatnál, mely sokat küszködött. Szóval sok szempontból én a 2014-es évére amolyan újonc idényként tekintek. 2013-ban is tanult dolgokat a pályákról és a különféle folyamatokról, de nem hinném, hogy olyan sokat a versenyzésről, és úgy általában a Forma-1-ről.”

„Az a fejlődés, amit a 2013-as év vége óta elért mostanáig, rendkívüli, és még egyáltalán nincs vége. Egy igazán elemző srácról van szó, és egyre jobb is lesz. Szóval nagyon elégedett vagyok a versenyzőpárosunkkal. Jól kijönnek egymással, nagyon versenyképesek, semmi különbség nincs köztük. Nagyszerű kombináció, és nagyban hozzájárulnak a csapat előmeneteléhez.”

A legfrissebbek

Massa lenyűgözte a Williams csapatát
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja