McLaren: Hibáztunk, amikor nem bíráltuk felül Norrist - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

McLaren: Hibáztunk, amikor nem bíráltuk felül Norrist

A McLaren Forma-1-es csapatát irányító Andreas Seidl elismerte, hiba volt, hogy nem utasították Lando Norrist arra, hogy hajtson a bokszba a vasárnapi Orosz Nagydíj hajrájában.
Lando Norris, McLaren MCL35M front on
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A brit tehetség sokáig az élen állt a szocsi versenyen, amikor pedig az utolsó körökben megérkezett az eső, nem tett eleget csapata kérésének, és nem hajtott be intermediate-abroncsokért a bokszba, ehelyett slick-gumikkal igyekezett megőrizni az első helyet.

Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat

Mivel azonban az eső még jobban rákezdett, Norris esélytelenné vált az időközben köztes esőgumikra váltó Lewis Hamiltonnal szemben. A brit végül a 7. helyen ért célba, a futam után pedig természetesen nagyon csalódottan nyilatkozott. A brit ugyanakkor azt mondta, azt az információt kapta csapatától, hogy végig szemerkélni fog – ezért döntött úgy, hogy nem jön ki intermediate-gumikért.

„Mint mindig az ilyen nehéz körülmények között, folyamatosan a kommunikáció a versenyző és a bokszfal között, használjuk az összes rendelkezésünkre álló információt, beleértve az időjárás-előrejelzést, illetve azt is, hogy a többi aut mit csinál” – mondta Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke.

„Próbáltuk tájékoztatni Landót, ugyanakkor pedig visszajelzéseket is kértünk tőle, hogy milyenek a körülmények. Így jutottunk el a döntésig, hogy kiálljuk-e a bokszba, vagy sem.”

HIRDETÉS

„Lando a tőlünk származó információk, illetve a pályával kapcsolatos benyomásai alapján úgy érezte, hogy jó lenne kint maradni slickeken. És végül nem bíráltuk őt felül csapatként, ez pedig olyasvalami, amit meg kell vizsgálnunk, hogy végezhettünk-e volna jobb munkát.”

„Hiszen utólag nyilvánvalóan rossz döntés volt, amit csapatként hoztunk meg. De együtt nyerünk, együtt veszítünk. Ami fontos, hogy kielemezzük, tanuljunk belőle és továbblépjünk.”

Seidl hozzátette, a csapat és Norris természetesen „nagyon csalódott”, a brit pilóta teljesítményével azonban elégedett.

„Szombaton előhúzott egy pole-t, és a mai versenyen is lenyűgöző volt, pedig ez még csak a harmadik éve a Forma-1-ben.”

A legfrissebbek

McLaren: Hibáztunk, amikor nem bíráltuk felül Norrist
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja