Mégis kiugrott Bottas a rajtnál? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Mégis kiugrott Bottas a rajtnál?

Habár az FIA a futam során úgy értékelte, Valtteri Bottas nem ugrott ki a rajtnál, a verseny ideje Sky Sports televízió is kérdéses képeket tett fel, valamint különböző felvételek is megjelentek a startról.

Sebastian Vettel rögtön a rajtot követően jelezte, hogy véleménye szerint Bottas kiugrott a rajtnál – később Daniel Ricciardo, a Red Bull pilótája is elmondta, számára is egyértelmű volt, hogy a finn pilóta még a piros lámpák kialvása előtt indult el. Az FIA-nál azonban úgy nyilatkoztak, 0,2 másodperccel később indult Bottas.

A Sky Sports már a futam során azt írta Twitteren, hogy az autó már mozgott, amikor a lámpák még égtek – majd a versenyt követően egy videó is felkerült, amelyen a kérdéses mozzanat lassítva, többször is megjelenik.

Mégis kiugrott Bottas a rajtnál?
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen