Megmutatta új F1-esét a Mercedes! - F1VILÁG.HU

Megmutatta új F1-esét a Mercedes!

HIRDETÉS
Közzétette az első fotókat 2021-es Forma-1-es autójáról a száguldó cirkusz világbajnoki címvédő csapata, a Mercedes.
Mercedes W12 studio image

A német istálló 2021-ben is változatlan felállással, a Lewis HamiltonValtteri Bottas kettőssel vág neki a világbajnokság küzdelmeinek – a cél természetesen az, hogy az elmúlt évek dominanciáját megismételve idén is a legjobbak legyenek.

Mivel a Forma-1 csapatai a koronavírus-járvány okán megállapodtak abban, hogy idén is a 2020-as kasztnikat használják majd, a Mercedes W12-es modellje természetesen a tavalyi autó továbbfejlesztése.

Módosításokra persze volt lehetőség: a csapatok két fejlesztési zsetont „költhetnek el” az autó bizonyos területein, ráadásul aerodinamikai módosításokra is volt lehetőség, hiszen az erre vonatkozó regulák kissé megváltoztak 2021-re.

A Mercedes tavaly egy teljesen fekete versenyautóval vágott neki a világbajnokságnak a ’Black Lives Matter’ mozgalom jegyében, az idei versenygép pedig ugyancsak ezzel az alapszínnel rendelkezik – kissé azonban finomítottak rajta, főleg az autó hátulja felé haladva.

„Minden évben újrakezdjük, és meghatározzuk a megfelelő célokat” – mondta Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke.

„Ez egyszerűnek hangzik, de rettentően nehéz, és talán ez az oka annak is, hogy nincs még egy olyan sportcsapat, mely sorozatban hét világbajnoki címet nyert. Rengeteg minden történhet, és természetes hozzászokni a sikerekhez, ebből kifolyólag pedig nem olyan keményen küzdeni azokért.”

„De ez a csapat semmi ilyesmit nem mutatott! Ugyanazt a tüzet, éhséget és szenvedélyt látom most, mint amikor először besétáltam az ajtók 2013-ban. Minden szezon új kihívásokat tartogat, új célokat. 2021-ben lesznek szabályváltozások, amik hatással lehetnek versenyképességünkre, és érkezik a költségplafon is, miközben folyik a munka a 2022-es szabályváltozások miatt. Ezek a kihívások pedig izgatottsággal töltenek el bennünket.”

NEM ÁRULJÁK EL, MIRE KÖLTÖTTÉK A ZSETONOKAT

A legnagyobb szabályváltozást 2021-ben az aerodinamikai regulák módosulása jelenti – erről már James Allison, az istálló technikai igazgatója beszélt.

„Ha le akarsz lassítani egy autót – amiért lényegében változtattak a szabályokon –, akkor a padlólemez módosítása a legkönnyebb és legolcsóbb megoldás erre” – mondta a szakember.

Hirdetés

„A padlólemez annyira fontos aerodinamikai komponens, hogy egy apró geometriai változás jelentős teljesítménycsökkenéssel jár. Amint kimondták az új szabályokat, a mi feladatunk az volt, hogy kitaláljuk, hogyan hozzuk vissza ezt a teljesítménycsökkenést.”

„Hogy mit mentünk át, az csapatról csapatra változik, mivel a szabályok nem mondják ki, hogy mindenkinek ugyanazokat a dolgokat kell áthoznia tavalyról. A szabályok befagyasztották az autó jelentős részét, de két zseton minden istálló rendelkezésére áll. Hogy ezt hogyan használják fel, az teljesen rajtuk áll.”

„És vannak olyan elemek is az autón, melyeket zsetonfelhasználás nélkül módosíthatsz, például az erőforrást, a hűtőrendszert, a felfüggesztést, és természetesen minden aerodinamikai felületet.”

„Mi is elköltöttük a magunk zsetonjait, de azt nem áruljuk el még, hogy mire. A megfelelő időben ez is kiderül. Amint elkezdődik a versenyszezon, a kasztni alatt mindent be kell fagyasztani az egész évre. Az FIA különleges engedélyeivel persze lehet változtatni megbízhatóság vagy spórolás végett, de ha az autód egy része nem jól teljesít, akkor egy egész szezonra beszorulsz.”

TOVÁBBFEJLESZTETT ÉS INNOVATÍV MOTOR

A Mercedesnél természetesen igyekeztek javítani a V6-os erőforráson is.

„Ez lesz a 8. szezon stabil szabályozás közepette, szóval remekül értjük már a jelenlegi hibrid erőforrásokat” – mondta Hywel Thomas, a Mercedes motorfőnöke.

„Az új erőforráson keményen dolgoztunk, hogy megtegyük a következő fejlesztési lépést. A stabil szabályozás azt jelenti, hogy egyre nagyobb kihívás még jobb teljesítményt kihozni az erőforrásból, szóval fókuszáltan kell hozzáállnunk.”

„Három fő területet határoztunk meg, amin dolgoztunk: az első, hogy folytatjuk a technológia fejlesztését. Ez egy folyamat, és úgy érezzük, hogy ismét képesek voltunk előrelépni. A második terület a megbízhatóság. Tavaly felfedeztünk néhány tervezési problémát, szóval ezeket vizsgáltuk meg, és változtattunk rajtuk.”

„Emellett pedig vannak új innovációk is az erőforrásban. Ez különösen nagy kihívást jelentett, mert a legutóbbi szezon későn ért véget, szóval a téli időszak rövidebb volt, mint általában, így kevesebb időnk volt felkészülni.”

Fotók:

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!