Nissany marad a Williams tesztpilótája 2021-ben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Nissany marad a Williams tesztpilótája 2021-ben

Roy Nissany marad a Williams Forma-1-es csapatának tesztpilótája a 2021-es szezonban is – erősítette meg a brit istálló keddi közleményében.
Roy Nissany (ISR) Williams Racing FW43 Test Driver.
Italian Grand Prix, Friday 4th September 2020. Monza Italy.
Fotó: Williams
ADVERTISEMENT

A magyar kapcsolatokkal is rendelkező izraeli autóversenyző a csapat tájékoztatása szerint már az elmúlt évben is rendkívül hasznos visszajelzéseket adott a csapatnak, a pályán és a grove-i szimulátorban elvégzett munkájával pedig nagyban hozzájárult az FW43-as versenyautó fejlesztéséhez.

Nissany három szabadedzésen is autóba ült, az abu dhabi fiatalok tesztjén pedig még több időt tölthetett el a Williams F1-es autójában. A 26 esztendős versenyző emellett természetesen aktívan versenyzett is: rajthoz állt a Forma-1 előszobájának számító Forma-2-es sorozatban, Spában a sprintfutamon a pole pozícióból rajtolhatott.

A Williams pedig idén is számít szolgálataira: Nissany a 2021-es szezonban is három F1-es szabadedzésen kap lehetőséget, sőt, az előszezoni tesztek során egy teljes napot az autóban tölthet majd. Ez azért jelentős információ, mert a csapatok idén mindössze 3 napot tölthetnek el teszteléssel a világbajnokság kezdete előtt, az aktív versenyzőknek tehát ideális esetben másfél nap jut majd gyakorlásra.

„Nagy megtiszteltetés, hogy a Williamsnél folytathatom” – fogalmazott Nissany. „Amióta elkezdtük a közös munkát, óriási fejlődést értünk el több területen is. A nagyszerű szabadedzések mellett rendkívül sok produktív munka zajlott a színfalak mögött is. Miközben igyekszem a legtöbbet nyújtani a csapatnak, fejleszteni akarok képességeimen versenyzőként.”

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

HIRDETÉS

A legfrissebbek

Nissany marad a Williams tesztpilótája 2021-ben
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja