Friss hírek

Norris: Le vagyok sújtva, de kiállok a döntés mellett

Rendkívül közel került Forma-1-es pályafutása első győzelméhez Oroszországban Lando Norris, a McLaren ifjú titánja azonban egy rossz döntés miatt végül elesett a diadaltól. A futam után természetesen le volt sújtva a történtek miatt, de bízik abban, hogy tanulni fognak a történtekből.

Norris egész hétvégén parádés teljesítményt nyújtott: a szombati időmérőn a változékony körülmények közepette megszerezte a rajtelsőséget, a futamon pedig magabiztosan haladt a győzelem felé.

A verseny hajrájában azonban megérkezett az eső, néhány kör volt csak hátra, Norris pedig – hiába hívták be a bokszba – úgy döntött, kint marad a pályán a sima futófelületű gumikkal.

Mivel az eső egyre jobban rákezdett, a McLaren versenyzője esélytelenné vált: a győzelmet végül Lewis Hamilton zsebelte be, a brit pilóta pedig a 7. helyen ért célba.

„Szomorú vagyok. Bizonyos szempontból le vagyok sújtva” – mondta a fiatal versenyző a futam után a Sky Sports F1 televíziónak.

„Meghoztuk a döntést, hogy kint maradunk. Természetesen azt gondolom, kiállunk a döntésünk mellett. Végül hibásnak bizonyult, de én ugyanannyira hoztam meg ezt a döntést, mint a csapat.”

„Valójában ők inkább azt gondolták, hogy ki kellene állnom a bokszba, én pedig úgy döntöttem, kint maradok. Szóval az én döntésem volt. Azt hittem, ez a helyes út.”

Norris kifejtette, azért is volt nagyon nehéz a verseny vége, mert amikor Hamilton kiállt köztes esőgumikért, még úgy tűnt, hogy a slick-gumi lesz a gyorsabb. Hirtelen azonban leszakadt az ég, a pálya tiszta víz lett, Norrisnak pedig esélye sem volt.

„Úgy éreztem, minden tőlem telhetőt megtettem, még akkor is, amikor nehézzé vált a helyzet a végén. Pár hibát elkövettem, de magam mögött tartottam Lewist, és elkezdtem ellógni egy kicsit.”

„Szóval egy kis szerencse is volt benne, mint azokban a körökben, amikor kicsúsztam, mielőtt Lewis kiállt. De szerintem tökéletesen rendben volt a dolog azokkal a gumikkal, és azt mondták nekem, hogy ilyen marad az eső intenzitása.”

„Ha tényleg így lett volna, akkor jónak bizonyul a döntésünk, és azt gondolom, a helyes döntés az volt, hogy kint maradtunk. De nyilván jobban rákezdett, mint csapatként vártuk, és ez kifogott rajtunk.”

Norris hozzátette, nagyon nehéz volt meghozni a döntést a végén, hogy kiállnak, mivel annyira közel voltak a célhoz.

„Már csak 2 kör volt hátra. Ha még 20 körről van szó, talán nem vagyunk olyan agresszívek a döntéseinkkel, de azt csináltuk, amit helyesnek véltünk, amivel természetesen elégedetlen vagyok most. Mert végül hibásnak bizonyult.”

„De egészen addig a srácok hibátlanul dolgoztak, egész hétvégén. Szóval ettől az egy döntéstől eltekintve mindennel elégedett vagyok – ezt pedig felül fogjuk vizsgálni, és remélhetőleg nem követjük el újra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!