Pályán az új Mercedes, Russell vezethette először - F1VILÁG.HU

Pályán az új Mercedes, Russell vezethette először

HIRDETÉS
George Russell próbálhatta ki először a Mercedes Forma-1-es csapatának nemrég bemutatott új versenyautóját.
Mercedes-AMG F1 W15 E Performance Launch - Finn Pomeroy George Russell
HIRDETÉS

A német csapat szerdán délelőtt mutatta meg a nagyközönségnek W15-ös kódjelű modelljét, mely jelentősen átalakult a tavalyi versenyautóhoz képest. A csapatnál visszafogott optimizmussal várják az új F1-es idényt, ugyanakkor bíznak abban, hogy sikerül közelebb kerülniük az elmúlt években domináló Red Bullhoz, és esélyük lesz a győzelmekre.

A bemutatót követően a Mercedes az angliai Silverstone-ban rögtön be is járatja az új autót: a W15-össel a csapat ifjú pilótája, George Russell gurulhatott először pályára. A vizes aszfalton nemcsak ő, hanem a Mercedesnél utolsó F1-es szezonjára készülő Lewis Hamilton is körözhet majd.

Érdekesség, hogy a McLaren ma ugyanitt tartja MCL38-as kódjelű versenygépének bejáratását, a két csapat azonban a silverstone-i pálya két külön vonalvezetését használja a zavartalan munka érdekében.

A mai nap folyamán jelentkezünk majd riportfilmünkkel a Mercedes bejáratásáról, benne természetesen a versenyzők reakcióival — érdemes lesz tehát visszalátogatni majd weboldalunkra és közösségi oldalainkra.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Következő cikk