Bahreini Nagydíj
Sergio Perez, Racing Point, in a Press Conference

Perez úgy érzi, ezúttal bizonyítani tudna egy topcsapatnál

Perez úgy érzi, ezúttal bizonyítani tudna egy topcsapatnál

A jelenleg még a Racing Point színeiben versenyző, az istállótól azonban év végén távozni kényszerülő Sergio Perez azt mondja, úgy érzi, készen áll arra, hogy 2021-ben egy topcsapatnál versenyezzen. A mexikói pilóta jelenleg is a Red Bull döntésére vár.

Az energiaital-gyárosok ugyanis még nem döntötték el, hogy meghosszabítják-e az idén meglehetősen gyengén teljesítő Alexander Albon szerződését. Ha úgy döntenek, menesztik a thai pilótát, helyére vagy Perezt, vagy Nico Hülkenberget ültetik.

Pereznek 2013-ban már volt lehetősége arra, hogy egy topcsapatnál versenyezzen: akkor a McLaren adott neki lehetőséget, ám nem voltak megelégedve a teljesítményével, és a következő évre Kevin Magnussent ültették a helyére. Perez azóta a Racing Pointnál – korábban Force India – csapatánál versenyez, az idény végén viszont távozni kényszerül, az istálló ugyanis Sebastian Vettelt szerződtette 2021-re.

Perez azt mondja, „rengeteget tanult” azóta, hogy távozott a McLarentől, és készen áll arra, hogy egy topcsapatnál bizonyítson.

„Amikor odamentem, nem működtek a dolgok” – mondta a rutinos mexikói a RaceFans című lapnak.

„És aztán eltöltöttem 7 évet egy másik csapatnál, itt voltam a sportban, érettebb és tapasztaltabb lettem. Szóval teljesen más versenyző vagyok, határozottan sokkal jobban készen állok arra, hogy ez működjön, mint legutóbb.”

A múlt hétvégi Török Nagydíjon Perez idei első dobogós eredményét szerezte meg, miután a 2. helyen ért célba. A mexikói viszont azt mondja, még legalább két dobogós eredményt szerezhetett volna a szezon korábbi szakaszában.

„Sokkal több pontomnak kellene lennie” – fogalmazott a Racing Point versenyzője, aki koronavírus-fertőzése miatt a két silverstone-i versenyen nem állhatott rajthoz.

„Egy ilyen rövid bajnokság során nem ideális két versenyt kihagyni. De összességében szerintem elégedett vagyok a következetességemmel idén.”

Perez 2013-ban már versenyzett topcsapatnál, akkor a McLaren pilótája volt | Fotó: McLaren

Arra a kérdésre, hogy igazságtalannak érezné-e, ha nem kapna versenyzői ülést 2021-re, Perez így felelt: „Szerintem ez is része a Forma-1-nek.”

„Mindig tudtam, hogy megy ez. Kiváltságosnak mondhatom magam így is. Nagyszerű pályafutásom volt, 10 évet eltöltöttem mostanáig a Forma-1-ben. Ha úgy alakul, hogy távoznom kell a sportból, büszkén teszem majd meg, mert kiadtam magamból azt, ami bennem van, és nem mindenkinek lehet ilyen pályafutása. Szóval majd meglátjuk, mi történik, de megbékéltem önmagammal.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!