Piastri a 4. helyről vágott neki a vasárnapi versenynek, majd miután szépen felküzdötte magát az élre, magabiztos versenyzéssel tartotta meg a vezetést — egészen a leintésig. Piastri idei negyedik sikerét aratta, így tovább növelte előnyét a bajnoki összetettben, a leintést követően pedig meglehetősen szokatlan mozdulatokkal ünnepelt.
„Tudtam, hogy ez lesz az első kérdés! – kezdte nevetve Piastri a futam utáni sajtótájékoztatón. – Ez egy kísérlet volt a Griddyre, mint láthattátok, nem túl jól sikerült. Csütörtökön találkoztam Justin Jeffersonnal, aki gyakorlatilag világhírűvé tette a Griddyt, és ostoba módon fogadást kötöttem vele: ha megnyerem a futamot, megcsinálom neki. Tegnap az időmérő után nem gyakoroltam, mert azt gondoltam, erre biztos nem lesz szükség. Ez volt tehát az első Griddy-próbálkozásom élőben, a világ tévéközvetítésében. Betartottam a fogadást, de ez volt az első és utolsó alkalom, hogy ezt láthattátok” — mondta mosolyogva az ausztrál.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az autóban viszont Piastri korántsem esetlenül mozgott – a rajttól kezdve erős tempót diktált, majd amikor elérkezett az idő, megelőzte Max Verstappent, és lépésről lépésre kiépítette előnyét.
HIRDETÉS
„Bizonyos pillanatokban nagyon élveztem a futamot. Az eleje nehéz volt, megpróbáltam elmenni Max mellett – nem volt könnyű, de megtaláltam a megfelelő alkalmakat. Már az első köröktől kezdve éreztem, hogy nagyon jó a tempónk, és csak idő kérdése, mikor sikerül előzni, nem az, hogy egyáltalán sikerül-e. Hatékonyan akartam végrehajtani a manővert, mert tudtam, hogy ha Lando mögém kerül, gyorsan fel fog zárkózni. Úgy éreztem, jól csináltam, sikerült előnyt kiépítenem.”
HIRDETÉS
A győzelemhez vezető út egyik fontos momentuma volt a verseny közbeni előzés Verstappennel szemben, amit Piastri higgadtan, de határozottan hajtott végre.
„Őszintén szólva Kimi [Antonelli] nagyon rendes volt velem, nem nehezítette meg a dolgom, ami mindig jó érzés, ha olyan ellenfelekkel versenyzel, akik felismerik, ha valaki gyorsabb, és nem teszik feleslegesen nehézzé a dolgot. Max esetében persze más a helyzet, hiszen ő vezette a versenyt. Erre számítottam is. Tisztában voltam vele, hogy jó tempónk van, csak ki kellett várnom a megfelelő pillanatot – vagy kényszerítenem kellett rá. Végül ez sikerült. Aztán tudtam, hogy amíg Lando mögötte van, nekem előnyt kell építenem. Ez hozta meg a győzelmet.”
A McLaren fölénye ezúttal megkérdőjelezhetetlen volt – Piastri több mint fél percet vert a harmadikként befutó Russellre. Az ausztrál versenyző azonban ennek ellenére is önkritikusan értékelt: „Az ünneplés – jelenleg az van a lista élén! Őszintén szólva, nem volt ez a hétvége a legjobb számomra. A futam erős volt, de szombaton nagyon frusztrált voltam a teljesítményem miatt. Igen, végül megnyertem a versenyt, de negyedik helyről indulva erre nem sok esély van. Ma sok mindent jól csináltam, de azért kellett egy kis szerencse is, no meg egy nagyon gyors autó. Nem akarok minden vasárnap kizárólag ezekre hagyatkozni.”
HIRDETÉS
Piastri arra is kitért, hogy milyen szakaszokon volt igazán erős a McLaren MCL39-es konstrukciója.
„Őszintén? Nem is tudom. Az időmérőn nem mi voltunk a leggyorsabbak a gyors kanyarokban. Úgy tűnik, az alacsony sebességű kanyarokban voltunk jók ezen a hétvégén. A versenyen aztán minden kanyar lassabbá válik, és a gumikezelés fontossága megnő – ez talán az egyik erősségünk volt idén. Ez volt az első igazán forró futam, legalábbis ami a pályahőmérsékletet illeti. Szaúd-Arábia is meleg volt, de ma volt az év legmelegebb aszfaltja – szerintem ez is segítette a tempónkat.”
HIRDETÉS
Piastri ezzel a sikerrel nemcsak egyéni karrierjében lépett nagyot előre, de a McLaren is erődemonstrációt tartott, amit a csapatnál minden bizonnyal szeretnének mihamarabb rendszeressé tenni.




